2017 nyarán július közepe után rémálmaim lettek. Először hetente néhányszor, majd mindennap, végül pedig éjszakánként többször. Az álmokban rettegtem, nem kaptam levegőt, összeestem, majd felébredtem arra, hogy tényleg nem kapok levegőt. Azt nem tudom pontosan, mennyi időre állt le ilyen helyzetekben a légzésem, de minden alkalommal halálfélelmem volt. Erre testem úgy reagált, mintha életveszélyben lennék, ami állandó stresszt okozott és megviselte az idegrendszeremet. Gyakorlatilag amikor becsuktam a szemem, rögtön indult a horrorfilm. A fulladások megerőltették a szívemet, és emiatt nem tudtam komolyabban edzeni. Korábban több kilométert futottam, de most már pár méter futás után is rosszul voltam. Előfordult, hogy munka közben csak úgy „magától” nagyokat dobbant a szívem. A betegség eléggé lekorlátozta az életemet. Csak ígéret volt számomra, hogy egykor majd megújul az erőm és majd én is képes leszek futni (Ézsaiás 40:31). A kollégáim csak annyit láttak, hogy folyamatosan fáradt
Ízleltük az Úr jóságát: Isten csodái a hétköznapokban