Tapasztalatok Istennel

Egy felekezetfüggetlen bibliakörben János evangéliumának 12. fejezetét tanulmányoztuk. Ez az igeszakasz került elém: 37 Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, 38 hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?" 39 Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: 40 "Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." János 12:37-40 Mivel nem értettem ezt az igeszakaszt, kértem Istentől, magyarázza meg, jelentse ki, mit jelent mindez a gyakorlatban. Azon a hétvégén igen sűrű volt a programom. Szombat délelőtt 10 órára mentem gyülekezetbe, ahol az összejövetel 18:30-ig tartott. Miután hazaértem, pihentem pár percet, majd 19:00-tól kezdődött egy internetes bibliaóra. A tanulmányozás körülbelül 23 óráig tartott. Vasárnap reggel egy házaspárral 1

Egyik hittestvérem tanácsolta, hogyha adok valakinek valamit, akkor tegyem hozzá, hogy „ Jézus nevében adom”, mivel „mindent, amit csak cselekszetek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek! ” Kol 3:17. Többször vettem kenyeret rászorulóknak, viszont a legtöbb alkalommal azt mondtam, hogy „hála Istennek”, de még sosem adtam így közvetlenül, Jézus nevében. Szerettem volna ezen változtatni, és komolyabb bizonyságot tenni Jézus szeretetéről. Pár hét múlva egy pénteki napom igen elfoglalt volt. Reggel állásinterjúra mentem 8:30-ra, majd pedig egy tesztet kellett 12 órakor megírni. A meghallgatás elhúzódott, ezért nem volt időm rendesen ebédelni. Beraktam egy zacskó pogácsát a táskámba, gondoltam, jó lesz majd a teszt után hazafelé. A villamoson megszólítottak: - Szia! Hajléktalanoknak gyűjtünk. Tudnál adni pár forintot? - Ilyen esetekben kenyeret szoktam venni, viszont itt erre nincs lehetőség, ezért sajnálom, de nem adok! – aztán eszembe jutott valami: - Van nálam

2017 novemberében budapesti munkakeresésem során volt egy hetem, amikor minden nap állásinterjúra mentem. A csütörtöki napon az L. cégnél volt időpontom. Megnéztem előre a térképen, hova kell mennem, majd összeállítottam az ütemtervet. Meg kell jegyeznem, a lakás ajtaján két zár van: egy felül, amely automatikusan is záródott, és egy alul, amely csak kulccsal nyitható. A lakótársakkal megbeszéltük, hogy csak olyan esetben kell bezárni az alsó zárat, ha üresen marad a lakás. Ha valaki otthon maradt, elegendő volt behajtani az ajtót, mert akkor a felső zár automatikusan aktiválódott. Mivel délután volt az interjú, ezért délelőttre beiktattam egy programot. Visszaérve indíttatást éreztem, hogy szóljak a lakótársamnak érkezésemről, de végül mégsem tettem meg. Az ütemterv szerint elkezdtem készülődni, átöltöztem, imádkoztam, majd felvettem a kabátot és a cipőt. Megpróbáltam a szokásos módon kinyitni az ajtót, az azonban zárva volt. Gondoltam, sima ügy, van kulcsom. Mivel pár hete lakt