Az első részben beszámoltam arról, Isten hogyan helyezte elém a szakterületváltást. Az volt a célja, hogy olyan területen dolgozzak, ahol az egyetem során Tőle kapott talentumomat kamatoztathatom. Abban volt békességem, hogy február végén beadjam a felmondást, majd pedig a felmondási idő leteltével hazaköltözzem. Február elején megfáztam, és begyulladt az orrmandulám, ami két heti betegséget és lábadozást jelentett. Hit által, a Biblia tanításához híven imádkoztam a gyógyulásért. Pár nap után megértettem, mindez azért történt, hogy legyen időm imádkozni a munkahelyváltással kapcsolatban. Ezt követően bátorságért imádkoztam inkább, hogy el tudjam végezni azt a feladatot, amit Isten rám bízott.
Amikor meggyógyultam, folytattam a munkát. Egyik este arra kaptam indíttatást, hogy írjak a főnökeimnek egy felmondó levelet. Amikor a papírok intézése során rákérdeztek, mi az oka, én csak annyit válaszoltam, hogy ebben látom Isten akaratát. Az utolsó munkanapomon minden kollégától személyesen elbúcsúztam. Egyikük azt mondta, merész vagyok, ha a hitem alapján döntöttem így.
A felmondási idő egy hónapig tartott, időközben költözésemet bejelentettem az ismerőseimnek is. A keresztény hittestvérek és a barátaim miatt szerettem Budapesten élni, viszont úgy láttam, ha ott maradok, nem követem Isten vezetését. Ha mint keresztény a futás (Zsid 12:2) helyett az üldögélést választom, vagyis meghátrálok, abban Isten nem gyönyörködik (Zsid 10:38). A jövőre vonatkozó kételyek próbáltak támadni, de Isten hűségére és a következő lépésre, a hazaköltözésre próbáltam figyelni.
Apám és öcsém eljöttek, hogy segítsenek a csomagokat hazaszállítani. A költözés ütemterve szűk volt, össze kellett pakolni, ki kellett takarítani stb., emellett a tulajdonossal elintézni a papírokat. A csomagok nehezebbnek bizonyultak a vártnál, így a tervezettől lassabban tudtunk csak haladni. Amikor az órámra néztem, láttam, hogy a vonat nemsokára indul, mi viszont még mindig a villamoson voltunk.
- Biztosan le fogjátok késni, aztán majd egy órát kell várnotok! Ha pedig bezár a kis határátkelő, akkor nehezen tudtok a nagy határátkelőn átjutni! - jöttek a pesszimista gondolatok.
- Szerencsés vagyok (Józs 1:8, Zsolt 1:3), mindnyájan szerencsével fogunk járni! Erre gondolok! - mondtam magamban. Az Úr kegyelméből körülbelül 3-4 perccel a vonat indulása előtt sikerült felszállnunk. Odahaza az öcsém megjegyezte, nem gondolta volna, hogy ilyen olajozottan mennek majd a dolgok.
Mindeközben nekem nehéz volt belegondolni, hogy minden ilyen „hirtelen” megváltozik körülöttem.
Tanulságok számomra a történetből:
1. Vigyáznom kell, hogy mindvégig fussak, ha futni kell.
2. Ha nem követem Isten vezetését, saját lelkiismeretem ellen vétek.
3. Sokszor az első lépést nehéz megtenni. Ha utána határozottak vagyunk az Úrban, akkor lendületet ad az elkövetkezőkben.
4. Ne a körülmények mondják meg, hogy szerencsés vagyok-e, hanem Isten Igéje.
Budapest, 2019 márciusa
Bessenyei Szilárd