Azon a nyáron a cégünk megnyert egy komoly külföldi pályázatot rövid határidővel, és hatalmas kötbérrel. Külön felkértek minket, hogy a projekt leadása utánra időzítsük az éves nyaralásokat. A csapattagokkal együtt komolyan vettük a kérést, és túlórát is vállaltunk azon a nyáron. Életemben ez volt az első komoly határidős projekt, így szerettem volna jól teljesíteni. Az egész céget megáldottam, majd további imával és fegyelmezett munkával nekiláttam a feladatomnak. Sikerült a munkát időben átadnunk, és többen mondták, hogy meglepően simán mentek a dolgok. A hivatalos átadás előtt körülbelül egy hónappal üzembe helyezték a rendszert.
Körülbelül egy hét után kaptam a hírt, hogy két eszköz, melyet én programoztam, újraindítás után nem reagált. Számomra ez furcsa volt, mivel a laborban tüzetesen leteszteltem a készüléket. Visszaküldtek hozzám két modult, és a vizsgálat után kiderült, hogy az általam írt kódban volt a hiba, és így használhatatlan volt az egész. Továbbá arra is fény derült, hogy nemcsak azzal a két készülékkel volt probléma, hanem az összessel. A rossz hír feldolgozása után kimentem imádkozni a folyosóra.
– Istenem, mindent a legjobb tudásom alapján tettem, és az is kudarcot vallott. Teljesen úgy érzem, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj!
– Akkor itt az ideje, hogy megtanulj repülni! – jött a válasz, utalva a prédikátor példázatára. Habár meglepődtem a válaszon, de eldöntöttem, hogy meg akarok tanulni repülni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy alázatosan folytatom a munkámat az ellenszél ellenére, és ha eljön az ideje, Isten felemel.
A hibakeresés első lépéseként reprodukálnom kellett a hibát. A kollégák csak annyit mondtak, hogy sok szerencsét kívánnak hozzá, mert ilyen még nem fordult elő náluk. A csapatvezető beállított egy dolgot programozás közben, hogy kisebb kárt okozzon a hibám, viszont ez csak tünetkezelésnek felelt meg, nem megoldásnak. Körülbelül két héten keresztül próbáltam megtalálni a hiba okát, minden siker nélkül. Nem a kudarcaimra akartam nézni, hanem arra, amit üzenetként kaptam, hogy alázatosan folytassam a munkám, a többit bízzam az Úrra. Pár nap múlva, amikor az egyik kollégával beszélgettem, beugrott egy gondolat a hiba forrására vonatkozóan. Miután módosítottam a kódot, sikerült reprodukálni a hibát. Később kiderült, hogy ha pár sorral lejjebb írom be ezt a módosítást, akkor nem jött volna elő ez a viselkedés. Habár ezzel nem lett megoldva maga a probléma, mégis nagy előrelépésnek számított. Végül sikerült kiküszöbölni a hibát néhány újabb sor beiktatásával. Az üzembe helyezés közben volt még egy kétségbeejtő pont. Ekkor tudatosítottam magamban, hogy bár nem tudom kézben tartani a körülményeket, csak annyi a dolgom, hogy alázatosan folytassam a munkámat. A vége az lett, hogy sikerült kijavítani a hibákat, és úgy kerültem ki a helyzetből, mint aki ért a dolgokhoz.
Tanulságok számomra a történetből:
1. Lehetnek olyan esetek, amikor kicsúszik a lábam alól a talaj, vagyis nem tudom kézben tartani a körülményeket. Isten ilyenkor meg akar tanítani repülni, vagyis tovább kell küzdeni.
2. Attól, hogy nem változnak a körülmények, Isten Igéje változtathat az én szívemen. Esetemben ez az „Akkor itt az ideje, hogy megtanulj repülni!” mondat után történt.
3. Attól, hogy Isten vezet, nem biztos, hogy pár nap alatt sikerül megoldani a problémákat, vagyis állhatatosságra van szükség.
B. Sz.