A főiskola vége felé aktuális lett végiggondolnom a jövőmet. A BSc után tovább szerettem volna továbbtanulni. Az első gondolatom az volt, hogy „mivel okosabb vagyok az átlagnál, és rangos diplomát szeretnék”, ezért a BME lenne a számomra legmegfelelőbb egyetem. Könnyen beláttam, hogy ennek a gondolatnak nem Krisztus a forrása, amellett, hogy az okossággal kapcsolatos elmélkedésemnek nem volt valóságtartalma. Arra jutottam, hogy ilyen indítékok esetén kerüljem inkább a kiválasztott utat.
Ezzel szemben a Szegedi Tudomány Egyetem, mint alternatíva számos előnnyel rendelkezett:
rövidebb a távolság, több ismerősöm járt oda a szabadkai főiskoláról, a főiskolai mentorom ott is
tanított, az oktatás gyakorlatiasabb, és azt tanulhattam volna amit szeretek, egy munkalehetőség is
kínálkozott, továbbá, ha ezt az utat választom, nem a büszkeségemet követem. Még szóba jött az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán szakja, viszont ennek kevesebb volt az előnye. Egyre inkább Szeged felé húzott a szívem.
Egyik alkalommal, útban hazafelé, megállt mellettem autó. Az egyik főiskolai tanárnőm vezette, akivel jóban voltam.
- Szabadkára mégy? Akarod, hogy bevigyelek? - kérdezte.
Volt vele még egy férfi, akivel hármasban több mindenről is beszélgetünk. Végül a továbbtanulásra terelődött a szó.
- Gondolkodtál már az Óbudai Egyetemen? - kérdezte a tanárnő.
- Igen, de én Szegedre szeretnék menni, mert az a jobb döntésnek tűnik számomra. - feleltem.
- És a Műegyetem?
- Megkérdeztem egyik ismerősömet, aki oda jár, és azt mondta, az túlságosan elméleti - mondtam határozottan.
- Nem olyan rossz egyetem az, azt is embereknek tervezték. Az öcsém odajárt, és most részlegvezető! - felelte a tanárnő.
Attól a naptól fogva nem volt lelki békém a már meghozott döntésemben. Ezért egyszer csak azt mondtam magamnak, hogy „a Műegyetemre fogok menni” - és ezzel békességet nyertem. Igen meglepődtem, mert nem sok kilátás volt arra, hogy ez így összejön. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a felvételi vizsga a BSc-s záróvizsga volt. Emellett még a tantárgy-akkreditációt és több, más papírt is rendeznem kellett. De ha még sikerül is bekerülnöm, a kérdés ott lebeg: a képességeim elengedőek-e ahhoz, hogy befejezzem.
Időközben találkoztam egy műegyetemi tanárral a Szabadkai főiskolán, aki azt mondta, hogy nyugodtan fordulhatok hozzá a kérdéseimmel, ideadta a névjegykártyáját. Ez számomra nagy áldást jelentett, mert az egyetemnek csak a nevét ismertem, semmi többet.
Az új döntés megerősítéseként több jelet is kértem az Úrtól. Az első kérésem az volt, hogy ne haragudjon a szabadkai mentorom amiatt, hogy nem az ő egyetemét választom. Amikor erről beszélgettünk, nagyon barátságos volt és annyit mondott, hogy arra számítsak, ott nem pátyolgatják a diákokat, de annak örül, hogy legalább nem Amerikába vagy Kanadába akarok menni. Második kérésem az volt, hogy sikerüljön elintézni egy igazolást a demonstrátorságról, ami - ha nehézségek után is, de - összejött. Elkezdtem párhuzamosan tanulni a felvételire, ami körülbelül 3,5 hónapos napi szintű tanulást vett igénybe. A felkészülésnél eljutottam egy olyan pontra, amikor azt mondtam, feladom, mert az én eszem kevés hozzá. Másnap az egyik elektronikus Bibliában az aznapi ige Példabeszédek 3:5-6 volt: Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből, és magad értelmére ne támaszkodjál. Minden útjaidban megismered őt, akkor igazgatja majd az útjaidat. Ezen felbátorodtam, hogy nem a saját elmémre kell támaszkodni, hanem Isten kegyelmére. Ez számos alkalommal eszembe jutott egyetemi éveim alatt. Több főiskolai tanárom ingyen segített felkészülnöm, amiért utólag is hálás vagyok Istennek és nekik. A felvételi az Úr kegyelméből sikerült, sőt, sikerült az egyetemen a vizsgákat is időben letennem. Isten kitágította a határaimat, mert ezt egyébként magamra tekintve lehetetlennek tartottam.
Igazán örülök annak, hogy Isten irányítását követtem. Az egyetemen több olyan dolgot megtanultam, amelyeket most is kamatoztatok. Ami még ettől is fontosabb számomra, hogy Budapesten és Komáromban olyan hívő közösségekhez is volt lehetőségem elmenni, ahol hittestvérekkel találkoztam, és azóta is élőben vagy az interneten tartom velük a kapcsolatot.
Tanulságok számomra a történetből:
1. “Keresd a békességet és kövesd azt!” Megérte a békémet követni, attól függetlenül, hogy nem ez volt az emberileg logikus út.
2. Ha nem is járok jó úton, Isten küld embereket, akik útba igazítanak.
3. Ha őszintén kérek megerősítő csodákat, Isten adni fog, bár kizárólag a jelekre nem érdemes
alapozni.
4. Ha az Úr rám bízott egy feladatot, adott erőt is, hogy elvégezzem.
5. Ha megtanulok Istenre figyelni, akkor a próbákat is könnyebben teljesítem.
Pár bölcs gondolat, amelyek egyetemi éveim alatt születtek:
1. Megláttam képességeim korlátait, és azt, hogy Isten képes ezeket tágítani.
2. A tanulás során az összefüggéseket érdemes elsajátítani.
3. Nevetni is lehet azon, amikor egy másik ember az én rossz tulajdonságaimon poénkodik.
Budapest, 2017.01.18
Bessenyei Szilárd