„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Ef 2:10)
Jelentkezett az egyik vajdasági ismerősöm a Szabadkai Műszaki Szakfőiskoláról, hogy szeretne velem találkozni Budapesten. Megegyeztünk, hogy a Keleti pályaudvarnál találkozunk tíz órakor. Időközben - az interneten kutatva használt vagy ömlesztett LEGO után - felfedeztem, hogy a Petőfi csarnokban lehet kilóra venni. Ez igen meglepett, mivel erről még nem hallottam. A Petőfi csarnok körülbelül fél órányi sétára van a Keletitől. Ha tehát 8:30-kor megérkezem a Keletihez, elgyalogolok a csarnokba, fél óra alatt körbenézek, és utána visszasétálok. Sokszor túlzsúfolom a napirendemet, és hajlamos vagyok késni. Ebben az esetben is így történt, pontosan kilenc órára megérkeztem a Keleti pályaudvarhoz, és megálltam a belföldi jegypénztárnál (az 1. ábrán látható A betű helyén).
1. ábra: A Keleti pályaudvar belföldi jegypénztárai
Éppen elő akartam venni a mobilomat, hogy megírjam a barátomnak, előbb érkeztem.
- Hát, Szilárd, ezt jól összehoztad! - gondoltam magamban - Most a csarnokba sem tudsz elmenni, és várhatsz egy órát a barátodra!
- Inkább hallgass és figyelj! - jött egy válasz.
Körbenéztem és láttam, hogy valaki közeledik felém. Vékony fehér pálca volt a kezében, de nem viselt napszemüveget, ezért nem tulajdonítottam ennek az információnak nagyobb jelentőséget. A bólyák mellett állva feltűnt, hogy nekimegy a bólya szalagjának. Mivel a pálcával csak a földön levő dolgokat tudta észlelni, megértettem, hogy az illető vak volt. Odaléptem hozzá és megkérdeztem, segíthetek-e neki. Azt felelte, megköszönné. Beálltunk a sorba, és kiderült, hogy egy sorszámkijelző táblára írják ki a szabad pénztárakat. Ennek alapján sajnos egy vak nem tudna tájékozódni. Miután megvette a jegyet, kiderült, rövidesen indul a vonata.
- Odavezesselek? – kérdeztem
- Ha van időd, megköszönném! - válaszolta.
- Igen, van időm. - feleltem.
Elvezettem a vonathoz, boldog volt és megköszönte a segítségemet. Amikor lassan elsétáltam a találkozó helyére, rövidesen jött is a barátom. A talákozó után meg elmentem a csarnokba és vettem kilóra LEGO-t.
Isten a késésemből is kihozta dicsőségét, és az Ő kegyelméből előkészítette ezt a jó cselekedetet.
- Hát, Szilárd, ezt jól összehoztad! - gondoltam magamban - Most a csarnokba sem tudsz elmenni, és várhatsz egy órát a barátodra!
- Inkább hallgass és figyelj! - jött egy válasz.
Körbenéztem és láttam, hogy valaki közeledik felém. Vékony fehér pálca volt a kezében, de nem viselt napszemüveget, ezért nem tulajdonítottam ennek az információnak nagyobb jelentőséget. A bólyák mellett állva feltűnt, hogy nekimegy a bólya szalagjának. Mivel a pálcával csak a földön levő dolgokat tudta észlelni, megértettem, hogy az illető vak volt. Odaléptem hozzá és megkérdeztem, segíthetek-e neki. Azt felelte, megköszönné. Beálltunk a sorba, és kiderült, hogy egy sorszámkijelző táblára írják ki a szabad pénztárakat. Ennek alapján sajnos egy vak nem tudna tájékozódni. Miután megvette a jegyet, kiderült, rövidesen indul a vonata.
- Odavezesselek? – kérdeztem
- Ha van időd, megköszönném! - válaszolta.
- Igen, van időm. - feleltem.
Elvezettem a vonathoz, boldog volt és megköszönte a segítségemet. Amikor lassan elsétáltam a találkozó helyére, rövidesen jött is a barátom. A talákozó után meg elmentem a csarnokba és vettem kilóra LEGO-t.
Isten a késésemből is kihozta dicsőségét, és az Ő kegyelméből előkészítette ezt a jó cselekedetet.
Budapest, 2015.06.21
Bessenyei Szilárd