A középiskola során többféle módon próbáltam szakmailag fejlődni, de egyik sem hozott átütő eredményt. Először Tv-szervizekbe jártam, de az lett a vége, hogy a mesterekkel csak beszélgettem, és nem tudtam a szakmában mélyebb tudást szerezni. Aztán megpróbáltam otthon elektronikával foglalkozni, de a végén nem működött az általam összerakott áramkör, ráadásul egyszer komolyabban megégettem az ujjamat a forrasztóval. Belekezdtem a webprogramozásba is, de pár hét után abbahagytam. Úgy láttam magamat, mint egy szakmailag sánta embert, aki nem tud továbblépni.
A középiskola utolsó félévében megtértem. A főiskolát már Isten segítségével kezdtem, és komolyan akartam venni a lehetőséget. Annyit tudtam, hogy kegyelemre és szorgalomra van szükségem. Először a kollokviumokat (Magyarországon ez ZH) sikerült letennem, azután a vizsgákat. Több évfolyamtársamnak segítettem ingyenes különórákkal, amiket rendszeresen imával kezdtünk.
Az Úr kegyelméből a főiskolán sikerült minden vizsgát időre befejeznem. Továbbá demonstrátori ösztöndíjat nyertem, melyet a főiskola legjobb 10 magyar diákja kapott. A harmadik év végén megválasztottak a „generáció tanulójának”. Bár ezt a címet szívem szerint egy másik hallgatónak adtam volna, Isten mégis úgy döntött, hogy az enyém legyen. De mindez még nem volt elég. Az Úr arra bíztatott, hogy vegyek részt a budapesti Tudományos Diákköri Konferencián (TDK), melyet a Kandó Kálmán Karon rendeztek meg. Ez a hallgatók számára egy tudományos “futóversenynek” számított. Első munkámra a szekciómban különdíjat, másodszor pedig 1. díjat kaptam.
A mesterképzés kiválasztásakor Isten arra ösztönzött, hogy egy olyan egyetemet válasszak, amelyre álmaimban sem gondoltam volna. Az Ő kegyelméből itt is meglettek időre a vizsgák, majd további konferenciahelyezéseket, sőt, Schnell László-diplomadíjat is kaptam.
Az Úré minden dicsőség, és az Ő kegyelme az, hogy a középiskola végén felkarolt. Továbbá az is ajándék, hogy szorgalommal végig tudtam csinálni mindazt, amiről kezdetben álmodni sem mertem. „a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; ... Hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék” (1 Kor 1:27b, 30)Az Úr kegyelméből a főiskolán sikerült minden vizsgát időre befejeznem. Továbbá demonstrátori ösztöndíjat nyertem, melyet a főiskola legjobb 10 magyar diákja kapott. A harmadik év végén megválasztottak a „generáció tanulójának”. Bár ezt a címet szívem szerint egy másik hallgatónak adtam volna, Isten mégis úgy döntött, hogy az enyém legyen. De mindez még nem volt elég. Az Úr arra bíztatott, hogy vegyek részt a budapesti Tudományos Diákköri Konferencián (TDK), melyet a Kandó Kálmán Karon rendeztek meg. Ez a hallgatók számára egy tudományos “futóversenynek” számított. Első munkámra a szekciómban különdíjat, másodszor pedig 1. díjat kaptam.
A mesterképzés kiválasztásakor Isten arra ösztönzött, hogy egy olyan egyetemet válasszak, amelyre álmaimban sem gondoltam volna. Az Ő kegyelméből itt is meglettek időre a vizsgák, majd további konferenciahelyezéseket, sőt, Schnell László-diplomadíjat is kaptam.
Tanulságok számomra:
1. Attól, hogy egy területen átlagon alul teljesítek (esetemben ez a szakmai előrehaladásom), az Úr kihozhatja belőle saját dicsőségét.
2. Az Úr hatalma és kegyelme erősebb, mint az én gyengeségeim.
3. Isten a kegyelmét az alázatosoknak adja (Jakab 4:6). Minden alkalommal, amikor büszkeség költözött a szívembe, megláthattam azt, hogy egyedül gyenge vagyok. Csakis Krisztusban vagyok képes mindenre (Fil 4:13).
4. A siker nem magától jön. Az ima mellett a saját részemet is bele kell tennem, ami a feltétlen engedelmesség.
Budapest, 2017.11.18
Bessenyei Szilárd