Életünkben számtalanszor találkozunk problémákkal, nehézségekkel. De minek az embernek a gond? – tesszük fel a kérdést. Nem lehetne minden „csúcsszuper” és tökéletes?! A próbatételek az életben a jellemünket hivatottak alakítani. A mi szerepünk, hogy helyesen járjunk el az adott helyzetben. Ha szemügyre vesszük, a próba lehet akár egy döntés, igen-nem választással. És ha így tekintünk rá, akkor a mindennapjainkban ezer ilyen döntést hozunk. Hogyan tudjuk megítélni döntéseink helyességét? Arisztotelész fogalmazta meg először, hogy az ember létezésének csak akkor van értelme, ha van végső célja, és cselekedetei mögött felfedezhető e végső cél elérésének szándéka.
„Hanem keressétek először Isten országát és annak igazságát és a többi ráadásul megadatik nektek.”
(Máté 6:33)
Jézussal 2018 tavaszán találkoztam, és nem sokkal később befogadtam a szívembe. Beismertem, hogy szükségem van rá, mert nagyon rossz úton jártam, Ő pedig válaszolt az imámra. Nagyon megnyomorodtam akkoriban és árva lettem. Ugyanis cukorbeteg lettem édesapám halála miatt. De a Krisztussal való találkozás óta megváltozott az életem. A kapcsolat az élő Istennel csodákat eredményezett az életemben és a tanulmányaimban. 2018 szeptemberében kezdtem el az utolsó félévet a főiskolán, és ha mondta volna valaki, hogy befejezem, méghozzá ilyen jó eredménnyel, nem hittem volna neki, mert én nem vagyok erre képes… nem is én értem el ezeket a kiváló eredményeket, hanem Isten. Engem használt fel az Ő dicsőségére.
Nekem ez a félév egy hosszú próbatételsorozat volt és sokszor kellett döntenem. Egy biztos, hogy amikor Jézust választottam, akkor mindig helyesen döntöttem:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet…”
(János 14:6)
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a számomra legnehezebb három tantárgyat kellett hallgatnom. Mivel nem a félelem lelkét kaptuk (2Tim 1:7), ezért bátorsággal indultam neki. Visszaemlékszem az előző éveimre, az óemberem már itt, az elején feladta, nem is jártam be az órákra. Most rendszeresen hallgattam az előadásokat, és folyton kerestem az időt, amikor ápolhatom és erősíthetem a kapcsolatomat Istennel, mígnem a tanár bejelentette az első ZH időpontját fizikából.
„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.”
(Fil 2:13)
Ezen ige alapján – hála és dicsőség Istennek! – el is kezdtem már aznap a felkészülést. Emlékszem, az óemberem mindig megvárta az utolsó pillanatot, és a puskára támaszkodva reménykedett a minimum elérésében. Most átadtam Istennek az egész ügyet. Minden nap úgy imádkoztam, hogy „Uram, a te dicsőségedre és dicsőségedért teszem! A sikert is neked ajánlom fel.” Mert
„Ó, Uram, tiéd a nagyság, a hatalom, a dicsőség, és a győzelem!”
(1Krón 29:11)
Imádkoztam és készültem. Úgy voltam vele, hogy szeretnék jó eredményt elérni, mert akkor a vizsgán könnyebb feltételek várhatnak, de azt mondtam, elfogadom a minimumot is. Isten akaratát helyeztem az enyém elé, és kértem, ha rosszabbul alakulna, mint ahogyan számítom, akkor se zúgolódjon a szívem. Békességben el tudjam fogadni Isten akaratát:
„a reménység pedig nem szégyenít meg…”
(Róma 5:5)
Amikor végül megláttam az eredményeket, maximális pontszámot értem el, akkor dicsőítettem Istent és elgondolkodtam. Életemben először gyökeret eresztett bennem a „tudás”, hogy Istennek semmi sem lehetetlen.
Szabadka, 2019.02.09.
Tóth Dániel