Tavasszal Márk evangéliumát olvastam, ahol a 6:52 igeverssel nem tudtam mit kezdeni. Így hangzik: „Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt.” A kemény szót kérgesnek is lehet fordítani, vagyis ez a veszély azokat is fenyegeti, akiknek már hússzívet adott az Úr a kőszív helyett (Ezékiel 36:26). Az Úrral élő a kapcsolatom, olvasom a Bibliát naponta, imádkozom, viszont sok esetben én is, a tanítványokhoz hasonlóan, elkezdtem félni a helyzetekben.
Magyarországi jogosítvánnyal lehet európai autót vezetni, szerbiaival nem. Mivel akkor Budapesten laktam, ezért célszerűnek láttam honosítani a jogosítványt. Ennek elintézéséhez szükség volt a személyigazolványra, a lakcímkártyára és egy háziorvosi igazolásra. A váróteremben a „Menekülés Istenhez” című könyvet olvastam, amelyet több hittestvérem is ajánlott. Egy gondolat nagyon megragadott: „Nálam volt az összes teológiai szakkifejezés, Máriánál viszont a szívbeli tapasztalat”. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem minden tapasztalat szívbeli tapasztalat, vagyis nem minden történés jut el a szívünkig. Ekkor értettem meg, hogy mi lehetett a tanítványok problémája. Ők emlékeztek a kenyérszaporítás részleteire, hogy a nagy sokaság megetetése után hány kosár kenyeret szedtek össze. Elméletben tudták, hogy Jézus mindenható, viszont a próbában mégis féltek. Vagyis a tapasztalatuk csak az eszükig jutott el, de nem tudták a szívükbe zárni. Egy másik példa a Bibliából Saul és Dávid reakciója Góliát kihívására. Saul király és tapasztalt, harcedzett katona volt egy személyben, aki már számos csatát megnyert. Mégis, amikor próbába került, nem az Úrral megnyert csaták voltak a szeme előtt, hanem egy Góliát, akit sokkal hatalmasabbnak és erősebbnek látott önmagánál. Dávid egy pásztorfiú volt, aki ezt mondta Saulnak: Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is. (1 Sám 17:37). Dávidnak szívbeli tapasztalta volt. Az Úr hatalmára, kegyelmére és hűségére nézett a szorongattatásban. A szívében tudta, ha az Úr korábban többször megtartotta, akkor most is meg fogja szabadítani. Ezeket a következtetéseket Isten üzenetének tartottam, és szerettem volna, ha saját tapasztalataim szívbeli tapasztalatokká válnak.
Magyarországi jogosítvánnyal lehet európai autót vezetni, szerbiaival nem. Mivel akkor Budapesten laktam, ezért célszerűnek láttam honosítani a jogosítványt. Ennek elintézéséhez szükség volt a személyigazolványra, a lakcímkártyára és egy háziorvosi igazolásra. A váróteremben a „Menekülés Istenhez” című könyvet olvastam, amelyet több hittestvérem is ajánlott. Egy gondolat nagyon megragadott: „Nálam volt az összes teológiai szakkifejezés, Máriánál viszont a szívbeli tapasztalat”. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem minden tapasztalat szívbeli tapasztalat, vagyis nem minden történés jut el a szívünkig. Ekkor értettem meg, hogy mi lehetett a tanítványok problémája. Ők emlékeztek a kenyérszaporítás részleteire, hogy a nagy sokaság megetetése után hány kosár kenyeret szedtek össze. Elméletben tudták, hogy Jézus mindenható, viszont a próbában mégis féltek. Vagyis a tapasztalatuk csak az eszükig jutott el, de nem tudták a szívükbe zárni. Egy másik példa a Bibliából Saul és Dávid reakciója Góliát kihívására. Saul király és tapasztalt, harcedzett katona volt egy személyben, aki már számos csatát megnyert. Mégis, amikor próbába került, nem az Úrral megnyert csaták voltak a szeme előtt, hanem egy Góliát, akit sokkal hatalmasabbnak és erősebbnek látott önmagánál. Dávid egy pásztorfiú volt, aki ezt mondta Saulnak: Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is. (1 Sám 17:37). Dávidnak szívbeli tapasztalta volt. Az Úr hatalmára, kegyelmére és hűségére nézett a szorongattatásban. A szívében tudta, ha az Úr korábban többször megtartotta, akkor most is meg fogja szabadítani. Ezeket a következtetéseket Isten üzenetének tartottam, és szerettem volna, ha saját tapasztalataim szívbeli tapasztalatokká válnak.
A jogosítványhonosítási időpontom 2019.03.07-én 15:00 órára szólt. Egyik barátom azt mondta, ha újat kérek, jobb esetben is egy hónapot kell várni a következő lehetőségre. Kivettem egy szabadnapot, csak azért, hogy biztosan oda tudjak érni a kijelölt időpontban.
Az indulás előtt két órával összeírtam a helyszínre érés ütemtervét. A terv szerint volt körülbelül még egy órám a készülődésig, ami a dokumentumok összepakolásával indult.
- Készítsd össze a dokumentumokat előbb! - jött az indíttatás.
- Ugyan már, Szilárd, ne viccelj! Az ütemterv szerint van még több, mint egy órád erre. – szólalt meg a lustaság.
Úgy láttam, nem veszítek semmit, ha az első hangra hallgatok, így elkezdtem összekészíteni a dokumentumokat. Pár perc múlva meglepődve láttam, hogy nincs meg az orvosi igazolásom. Többször is végignéztem a szobában a lehetséges helyeket, de nem találtam. Akkor jutott eszembe, hogy a munkahelyen hagyhattam. A nehézség abban állt, hogy a munkahelyem az albérlettől egy óra utazásra volt, az okmányiroda pedig félúton a kettő között. Összepakoltam és elindultam a munkahelyemre. Útközben arra fókuszáltam, hogy az Úr segíteni fog, mert szeret. De ezt nem csak fejben akartam hinni, hanem a szívemben is. Az igazolás az irodában, az asztalomon feküdt. 45 percem maradt az okmányirodáig, az útvonaltervező pedig – ideális esetre - 30 percet írt az útra. A busz az orrom előtt ment el. A menetrend szerint az a járat csak 15 perc múlva jött, ezért kétségbe estem. A megállóban fel-le sétáltam, és próbáltam elrendezni magamban a dolgokat. Amikor megnéztem a telefonomon az útvonalat, kiderült, hogy jön egy másik buszjárat pár perc múlva. Sőt, ezzel, rövidebb útvonala miatt, még gyorsabban odaérek, mint az előbbi, elszalasztott járattal. Az átszállás és a nagy forgalom miatt szednem kellett a lábamat. Gyorsgyaloglás közben így szóltam magamban:
- Uram, adj valami megerősítő jelet, hogy oda fogok érni időben!
- Boldogok, akik nem látnak és hisznek! (Jn 20:29) - jött a válasz.
A szívbeli tapasztalat tényleg itt kezdődik, amikor még nem látjuk, de már hisszük az Úr ígéretének beteljesülését.
Az indulás előtt két órával összeírtam a helyszínre érés ütemtervét. A terv szerint volt körülbelül még egy órám a készülődésig, ami a dokumentumok összepakolásával indult.
- Készítsd össze a dokumentumokat előbb! - jött az indíttatás.
- Ugyan már, Szilárd, ne viccelj! Az ütemterv szerint van még több, mint egy órád erre. – szólalt meg a lustaság.
Úgy láttam, nem veszítek semmit, ha az első hangra hallgatok, így elkezdtem összekészíteni a dokumentumokat. Pár perc múlva meglepődve láttam, hogy nincs meg az orvosi igazolásom. Többször is végignéztem a szobában a lehetséges helyeket, de nem találtam. Akkor jutott eszembe, hogy a munkahelyen hagyhattam. A nehézség abban állt, hogy a munkahelyem az albérlettől egy óra utazásra volt, az okmányiroda pedig félúton a kettő között. Összepakoltam és elindultam a munkahelyemre. Útközben arra fókuszáltam, hogy az Úr segíteni fog, mert szeret. De ezt nem csak fejben akartam hinni, hanem a szívemben is. Az igazolás az irodában, az asztalomon feküdt. 45 percem maradt az okmányirodáig, az útvonaltervező pedig – ideális esetre - 30 percet írt az útra. A busz az orrom előtt ment el. A menetrend szerint az a járat csak 15 perc múlva jött, ezért kétségbe estem. A megállóban fel-le sétáltam, és próbáltam elrendezni magamban a dolgokat. Amikor megnéztem a telefonomon az útvonalat, kiderült, hogy jön egy másik buszjárat pár perc múlva. Sőt, ezzel, rövidebb útvonala miatt, még gyorsabban odaérek, mint az előbbi, elszalasztott járattal. Az átszállás és a nagy forgalom miatt szednem kellett a lábamat. Gyorsgyaloglás közben így szóltam magamban:
- Uram, adj valami megerősítő jelet, hogy oda fogok érni időben!
- Boldogok, akik nem látnak és hisznek! (Jn 20:29) - jött a válasz.
A szívbeli tapasztalat tényleg itt kezdődik, amikor még nem látjuk, de már hisszük az Úr ígéretének beteljesülését.
14:55 perckor értem az okmányirodába, és gyorsan sorszámot kértem az automatából. Utána már Isten kegyelméből olajozottan mentek a dolgok. A papírok elintézése végén elmondtam pár mondatban az ügyintézőnek, hogyan futottam egy kört az orvosi igazolásért.
- Magának nagy szerencséje van - mondta az ügyintéző.
- Ez kegyelem! - válaszoltam.
Az irodából kifelé hálát adtam az Úr hűségéért. Utólag kiderült, hogy tizenöt perces tolerancia van az időpont aktiválására az automatában. Egy hét múlva pedig átvehettem a honosított jogosítványomat.
- Magának nagy szerencséje van - mondta az ügyintéző.
- Ez kegyelem! - válaszoltam.
Az irodából kifelé hálát adtam az Úr hűségéért. Utólag kiderült, hogy tizenöt perces tolerancia van az időpont aktiválására az automatában. Egy hét múlva pedig átvehettem a honosított jogosítványomat.
Tanulságok számomra a történetből:
1. Lehet, hogy nem tűnik nagy dolognak, de mindezt szívbeli tapasztalatként éltem meg. Azt leszámítva, hogy a busz lekésése után pár percig kétségbe estem, előtte és utána az út nagy részét hitben tudtam megtenni.
2. Személyes tapasztalatom, hogy hasznos az elméleti tudás, viszont a próba idején nem tudja befolyásolni a viselkedésemet, a szívbeli tapasztalat viszont igen.
3. Fontos a tapasztalatainkat nemcsak az emlékezetünkben, de a szívünkben is megőrizni: egész bensőnk adjon hálát, ne csak az ajkunk (ld. Zsolt 103:1, Mt 15:8).
1. Lehet, hogy nem tűnik nagy dolognak, de mindezt szívbeli tapasztalatként éltem meg. Azt leszámítva, hogy a busz lekésése után pár percig kétségbe estem, előtte és utána az út nagy részét hitben tudtam megtenni.
2. Személyes tapasztalatom, hogy hasznos az elméleti tudás, viszont a próba idején nem tudja befolyásolni a viselkedésemet, a szívbeli tapasztalat viszont igen.
3. Fontos a tapasztalatainkat nemcsak az emlékezetünkben, de a szívünkben is megőrizni: egész bensőnk adjon hálát, ne csak az ajkunk (ld. Zsolt 103:1, Mt 15:8).
Budapest, 2019.03.07
Bessenyei Szilárd