Még évekkel ezelőtt megmutatta az Úr, hogy nem mindig építő, amikor bizonyságot teszek a Vele szerzett tapasztalataimról. Erre abból jöttem rá, hogy bizonyos emberek tapasztalatait meghallgatva másodrangú kereszténynek éreztem magam: Hol vagyok én hozzá képest a hitemben?! - elcsüggedtem, mert azt láttam, hogy az Úrnak még jócskán van mit faragnia rajtam. Emellett voltak esetek, amikor másokat hallgatva felbátorodtam, és megerősödtem hitben. Bár legtöbbször „nagyobb” és „mélyebb” bizonyságaik voltak, mint nekem, mégis az Úr hatalmát láttam meg bennük. Foglalkoztatott a kérdés, mi lehet a különbség a két előadásmód között. Továbbá, hogyan kerülhetem el, hogy én magam is negatív hatást gyakoroljak másokra. (A megállapításaim személyesek, vagyis lehet, hogy nem minden esetben fedik a valóságot.)
Az egyszerűség kedvéért elneveztem a „kárhoztató bizonyságot” mondókat A csoportnak, az „építő beszédűt” pedig B-nek. Vegyünk egy hétköznapi példát! Tegyük fel, hogy versenyszerűen úszok, és van egy velem egyidős társam, aki nálam korábban kezdte az úszást. Sorra nyeri a versenyeket, én pedig az utolsók között vagyok. Sikere miatt irigykedem rá, és mivel kortársak vagyunk, arra jutok, hogy soha nem érem el az ő szintjét. Tegyük fel, ráadásul bejutott az olimpiára, ami tovább fokozza ellenérzéseimet. Röviden megfogalmazva, riválisnak tartom, a sikereiből pedig arra következtetek csupán, hogy ő jobb, mint én. Ezért aztán az illetőt az A csoportba sorolom. Egyik nap azonban odajön hozzám: - Gyere, eddzünk együtt! Megosztom veled az edzéstervemet és az úszási technikám minden titkát. Bármit kérdezhetsz, válaszolok! - Ettől a ponttól kezdve irigységem eltűnik. Úgy érzem, hogy a győzelmei javamra válnak, mert sikerei titkából én is részesülök. Az illető átkerült az A csoportból a B-be.
A történetben az irigykedő főszereplő nem keresztényi, viszont azt akartam kiemelni, hogy a másik is tehet lépéseket annak érdekében, hogy ne irigykedjenek rá. A Biblia így ír erről: Úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedve elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát. Mint akiknek a szabadság nem a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. (1 Pt 2:15-16)
A tanulság az, hogy amikor tapasztalatokat mondunk el, ne szerepelni akarjunk, hanem szolgálni másokat. A bizonyságtételünk ne imaizmok mutogatásából álljon, hanem a másik szolgálatából. Nálam ez úgy mutatkozik meg, hogyha beszélgetek valakivel, és látom, hogy nem érdekli a mondanivalóm, egyszerűen abbahagyom. Nem az a fontos, hogy mindent elmondjak, hanem az, hogy a másik ember épüljön szavaim által. Továbbá az, hogy engem hallgatva úgy érezze, ha sikereket értem el, ő érette is történt az a dolog: Mert minden ti értettek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. 2 Kor 4:15
A második választóvonal a két csoport között, hogy az A csoport legtöbbször a jó teljesítményéről beszél, míg a B csoport a sikereiről és a bukásairól egyaránt. Nekem az a személyes tapasztalatom, amikor csak a sikereit hallom egy másik kereszténynek, hajlamos vagyok keresztény „szuperhősnek” tekinteni. Ekkor pedig olyan képességeket is tulajdonítok neki, amelyekkel valójában nem rendelkezik. Ezt a kudarcok feltárásával lehet ellensúlyozni. Annak bemutatásával, hogy mi is Isten törékeny cserépedényei vagyunk, akiket az Úr kegyelme tart meg. Egy jó példa erre, hogy egyszer bibliaóra közben próbáltam rizst főzni. Úgy odaégettem, hogy igazi imatapasztalat volt később kitisztítani az edényt.
A harmadik különbség pedig, hogy a “bölcs tartalékolja beszédét”. Nem kell mindenkinek mindent elmondani a szent cél érdekében. Az Úr személyes vezetése szükséges ezen a területen is. Van, amikor bátran szólni kell, van pedig amikor hallgatni.
Megállapítások számomra:
1. Nem kell mindig mindent elmondani. Van helyzet, amikor hallgatni kell. Döntő ebben is a szent szellem vezetése.
2. A bizonyságtétel nem szereplési, hanem szolgálati alkalom.
3. Én is tehetek annak érdekében, hogy a másik ember ne irigykedjen rám, vagy ne érezze kárhoztatónak a tapasztalatomat. (1 Pt 2:15)
4. Építő lehet a bukásokról is beszélni.