A manipulációtól való szabadulásomnál második lépésként egy lelkész tapasztalata mélyen megérintett. Szolgálata elején nagyon aktív volt. Sok programot szervezett, és arra törekedett, hogy minél többen megtérjenek. Elmondása szerint időnként úgy érezte magát, amikor a cirkuszban a medve húzogatja harmonikáját. Egy alkalommal találkozott egy orosz hívővel, aki megkérdezte:
- Sándor, hogy működsz, hogy munkálkodik Isten a te életedben?
- Délelőtt előadások vannak, délután evangelizáció. Minden nap van valami esemény. Ide megyünk, oda megyünk, ezt csináljuk, azt csináljuk. Mindenütt szolgálunk, csak sajnos, szinte eredmény nélkül.
Miközben a lelkész lelkesen mondta az aktivitásait, a hívő elkezdte rázni a fejét, a végén meg már fogta, majd ennyit mondott:
- Sándor, nem te dolgozol!
A lelkész megdöbbent. Azt hitte, meg fogja őt dicsérni az orosz hittestvére, mert annyira aktív. Nem tudta, hogy manipulálja a környezetét.
- Sándor nem te dolgozol, hanem az Isten - fejezte be az orosz hívő.
- Na, egy okossal több van a teremben. - gondolta magában a lelkész. Ez megsértette, de talált annyi alázatot a szívében, hogy megkérdezze, milyen módon dolgozik az Isten.
- Látom, hogy nem jól esett, amit mondtam, de mivel megkérdeztél, elmagyarázom neked, hogyan dolgozik Isten. Gondolj bele, hogy nagy hőség van, és úgy akarsz szolgálni, hogy tüzet akarsz rakni a gyülekezet előtt. Jót akarsz tenni az emberekkel, hívod őket, hogy melegedjenek, de ők azt gondolják, nem vagy normális. Ilyen hőségben senkinek sincs szüksége tűzre. Az emberek nem jönnek, mert nem érdekli őket, nem érsz el semmit a munkáddal. A hőségben nem tüzet kell rakni, hanem imádkozni, böjtölni és könyörögni Istenhez. Jó dolgot szeretnél adni, de az emberek erre nem tartanak igényt. Könyörögj azért, hogy Isten hozza el azt az időt, hogy amit rábízott, azt alkalmas időben alkalmas emberekkel meg tudd osztani. Jön az ősz, de még mindig nem alkalmas az idő. Nem tüzet kell rakni, hanem imádkozni. Várni az Urat, türelmet tanulni, és építeni a személyes kapcsolatodat az Úrral. Aztán jön a tél. Még nem jött el a tűzrakás ideje, bár lehet, hogy emberileg már úgy látszik. Az embereknek van tüzelőjük otthon, mindenki a saját otthonában tüzel, ezért nincs szükségük arra, hogy tüzet rakj. De a tél hosszú és kemény. Továbbra is hideg van, de az embereknek már elfogyott a tüzelőjük. Akkor kimész, és tüzet raksz. Amikor elkezded gyújtani, az emberek úgy ki vannak hűlve, hogy rögtön megkérdezik: - Odamehetek egy kicsit megmelegedni? Jön a barátja, és ő is megkérdezi: - Én is megmelegedhetek? Sorba jönnek az ott lévők barátai, hogy megmelegedjenek. Neked pedig csak raknod és raknod kell a tüzet, nem kell hívogatni embereket. Az emberek maguktól fognak jönni oda, ahol tűz van.
Ahogy hallotta a lelkész, elkezdett sírni. Tudta, hogy ez Isten hangja. Ekkor Isten megszabadította a manipulációtól. Többet nem erőlködött, egyetlen célja az lett, hogy szeresse az Urat és azokat az embereket, akiket Isten elébe hoz.
A következő időszakban, ahelyett, hogy emberileg nagyon aktív lett volna, imádkozott és böjtölt. Így imádkozott Istenhez:
- Elhittem az üzenetedet. Várom azt a pillanatot, amikor meg kell gyújtani a tüzet. Ha te nem akarsz semmit ebben a városban vagy a gyülekezetemben, akkor én sem akarok semmit.
A lelkész csak a kötelező munkáját végezte, a többi aktivitást félrerakta. Csak imádkozott és böjtölt. Fél éven át nem történt semmi.
Egyszer, amikor ment a gyülekezetbe, meglátott egy stoppost. Messziről látta, hogy annak az embernek szüksége van rá. De mivel nagyon sietett, nem akart megállni. Mint az irgalmas samaritánus példázatában a pap és a lévita, ő is elment a rászoruló mellett. Ahogy lehagyta, rögtön eltávolodott tőle Isten jelenléte és a békessége.
- Mi van, Uram? - kérdezte a lelkész.
- Nem fogadtál szót! - jött a válasz.
A lelkész rálépett a fékre, és megállt. Túlment legalább 50 méterrel, a stoppos pedig szépen lassan odasétált hozzá, majd benézett az autóba.
- Magának sok ideje van? - kérdezte haragosan a lelkész.
- Miért, maga siet valahova? - kérdezett vissza a stoppos.
- Igen, csak üljön be gyorsan, mert már ott kellene lennem! - sürgette a lelkész.
- Hova siet? - kérdezte a stoppos, miután beült.
- Prédikációra megyek - mondta, és elszégyellte magát az előbbi ideges viselkedéséért.
- Miért, maga pap? - kérdezte a stoppos.
- Hú, Uram, ilyen embert tettél az autómba?! Annyira érdeklődik! - gondolta magában.
- Igen, olyasmi vagyok. - felelte.
A stoppos feltűrte a kezeit, és megmutatta a sebhelyeit.
- Nem tudok se élni, se halni. Többször próbálkoztam öngyilkossággal. Nem tudtam meghalni, de nem tudok élni sem. Segítsen rajtam, lelkész úr!
Ekkor betöltötte Isten Szelleme a lelkészt, és így szólt:
- Maga Istennek választott edénye! Ha a szívébe fogadja az Úr Jézust, Isten nagy dolgokat fog cselekedni. Meggyógyítja és helyreállítja magát! Isten eszközeként fogja magát használni. - mondta a lelkész prófétai módon, és azt gondolta, hogy a stoppost ez jól fellelkesíti. Később kiderült, hogy erre az megsértődött, mert azt hitte, hogy „szent fazéknak” hívja őt a lelkész.
- Ha el akarja fogadni az Úr Jézust, akkor jöjjön el hozzám! - azzal megadta a címét.
Egy hónap múlva megjelent az ajtajában a stoppos.
- Ez az én utolsó állomásom! - mondta az illető.
A lelkész behívta. A stoppos átadta az életét az Úr Jézusnak, és Isten megszabadította őt. A Mindenható csodálatos edényévé tette őt, több barátját meghívta a bibliakörükbe, akik közül a legtöbb meg is tért. Most azzal szolgál az Úrnak, hogy a keresztényeket imádkozni tanítja saját gyógyulásukért.