2020 nyarán egyedül sétáltam a tóparton, kérve Istent, hogy szóljon hozzám. Az egyik móló mellett elhaladva egy kezdő vitorlásra lettem figyelmes, aki nem tudott kijutni a partra. A vitorláját és a kormányrúdját folyamatosan állítgatta, de valahogy nem tudott közelebb jutni a szárazföldhöz. Akkor értettem meg, hogy az embernek két beavatkozási lehetősége van: a vitorla és a kormányrúd. A vitorla a tanítvány életében a cselekvő hitet jelenti, a kormányrúd pedig a nyelvet (Jakab 3:4-5).
A szél mozgatja a hajót. Az izraeliták is hódító csatáikban nem a maguk erejéből foglalták el az ígéret földjét, hanem Isten karja és arcának világossága által (Zsolt 44:4). A kérdés viszont továbbra is fennáll, hogyan tudjuk befogni Isten szelét (János 3:8) és hogyan juthatunk hitben előrébb?
Tapasztalataim alapján így tudnám leírni a folyamatot: vízre kell tenni a hajót, beleülni, kiengedni a vitorlát, és a széljárás szerint irányítani. A keresztény életben ezeket a következőképpen gyakorolhatjuk: elcsendesedni, befogadni Isten szavát, eszerint cselekedni, és kitartani benne.
Első lépés az, amikor vízre tesszük a hajót, vagyis elcsendesedünk. Ez helyett ilyenkor hajlamos az ember magában zsörtölődni, panaszkodni, aggódni, szorongani, ami elnyomhatja Isten hangját.
A második lépés, amikor beleülünk a hajóba, vagyis megkérjük Istent, hogy szóljon hozzánk és mi befogadjuk beszédét. Ez egy személyes üzenet, gondolat, vagy indíttatás, ami pontosan a helyzetünkre vonatkozik. Jakab 1:21-ben is azt írja, hogy “szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket”. Az Ő belénk oltott igéje nem egy vallási közhely, vagy általános elv, hanem személyes üzenet, ami meg tud tartani a próba közben. Az üzenet alapján megfogalmazzuk, hogyan kell változnia az életünknek. Isten tanácsa nem mindig módosítja rögtön a körülményeket. Gyakran megvilágít azonban olyan összefüggéseket, melyek fényében másként látjuk a dolgokat. Nem mindig arra fúj a szél, amerre szeretnénk. Isten megoldása is különbözhet az elképzelésünktől. A keresztény életben ez akkor jelent problémát, ha a szívünk nincs kész a változásra. Ekkor könnyen olyat hallhatunk, ami nem tetszik nekünk, és emiatt elengedjük a fülünk mellett Isten szavát (2 Tim 4:3).
A harmadik lépés, hogy kifeszítjük a vitorlát. Hittel beleállunk a helyzetekbe, és alkalmazzuk az Istentől hallottakat. Ilyenkor nem a saját akaratunkat, elképzeléseinket követjük, hanem azt, amit az Úr személyesen a szívünkre helyezett. Hajózás közben fontos a kormánylapát szerepe is, ami a nyelvünk hatalmát képviseli (Péld 18:21). Ha hiszünk valamiben, de mást mondunk ki, akkor csak elmében hiszünk benne, és nem szívből (Lukács 6:45). Ha le van horgonyozva a hajónk, azt jelenti, hogy bizonyos okokból megrekedtünk a hitéletünkben egy ponton. Ilyenkor meg kell keresni azt a múltbeli eseményt, amikor a hitbeli növekedésünk megállt. Ha meg van ez a pont, akkor próbáljuk elemezni a helyzetet, és ott folytatni, ahol előzőleg megakadtunk.
A negyedik lépés pedig az, hogy folyamatosan követjük a szél mozgását, vagyis állhatatossággal kitartunk a vezetés mellett. Sok csata a mindennapokban dől el, ezért is kérhette Mózes a 90. zsoltárban, hogy Isten adjon neki bölcs szívet a napok számlálására (12. vers). Sokszor volt, hogy valami újszerű dologba nagy buzgalommal belekezdtem, de 1-2 hét leforgása után csökkent a lelkesedésem, majd abbamaradt az a bizonyos tevékenység. Több esetben újra és újra emlékeztetnem kellett magamat, mit mondott Isten, mire hosszútávon is megváltozott a gondolkozásom (Róma 12:2).
Akkor hát, hajóra fel, vitorlát ki, és kezdjük el az Úr szelével a hajózást!
Összegzés:
Ezeket a lépéseket így fogalmazta meg Jézus: “Ami a hasznos földben van, olyanokat jelez, akik, miután nemes és jó szívvel meghallgatták az Igét, azt birtokukba veszik, és állhatatossággal gyümölcsöt teremnek.” Lukács 8:15 Csia
(1) Jó és hasznos, földnek lenni - akinek nyitott a szíve, (2) befogadni az Igét, (3) birtokba venni, (4) állhatatossággal gyümölcsöt teremni.
Palics, 2020 nyara
Bessenyei Szilárd