Ahogy korábban részleteztem, közel két hónap alatt sorra halmoztam a sikertelenségeket. Pár alkalommal felgyúlt a remény, viszont amikor közelebb értem, kiderült, hogy délibáb. Ahogy elkezdtem a többiekre nézni, azt láttam, hogy a főiskolát végzettek, akik utánam kaptak diplomát, most szeniorként dolgoznak külföldön, engem meg egy teljesen kezdő munkahelyre se akarnak felvenni. Feltettem magamnak a kérdést, ki lehet a hibás a kudarcokért?
Mivel Isten mindenható, és irányítja a dolgokat, így egyedül a döntéseimben kereshettem a hibát. Eszembe jutott az a bibliai elv, amit a parázna asszony történetéből (János 8:1-11) és Zakariás könyvéből (Zak 3:1-5) értettem meg. Mindkét történetben meg lett vádolva egy ember, viszont a vádakra nem ők válaszoltak, hanem Isten. Ahol Isten válaszol, ott nincs fellebbezés, minden vádló hang elhallgat. Az elvet követve - az önmarcangolás helyett - megkértem Istent, Ő válaszolja meg a kérdést. Másnap a következő történetet olvastam a maiige.hu oldalon:
Amikor Haitin földrengés pusztított, egy segélyszervezet munkatársa egy összedőlt hotel romjai alatt rekedt. Így imádkozott:
„Uram, mostanában nem nagyon beszéltem veled, de most nagyobb szükségem van rád, mint valaha.” Beszámolóját így folytatja: „Hangot hallottam. »Ki van ott?« – kiáltottam. »Jim« – jött a válasz. Rajta kívül még öten voltak a romok alatt. »Akarsz velem imádkozni?« – kérdeztem. Igennel válaszolt, így hozzáfogtam: »Uram, csodát kérünk tőled. Kérlek, ments meg minket!« Elaludtam, de valami zaj felébresztett. Helikopterek! Vártunk, de senki sem jött. Iszonyúan szomjas voltam. Huszonnégy órája nem ettünk és nem ittunk semmit, és orvosra is szükségem lett volna… Lehunytam a szememet, és biztos voltam benne, hogy nem nyitom ki többé… Kiáltozásra riadtam fel. Az egyik túlélő egy kis lyukon keresztül beszélni tudott a mentőcsapattal. Elmúlt egy óra, majd kettő… dörömböltem a falon. Nem jött válasz. »Itt fogok meghalni és semmit sem tehetek ellene.« Aztán eszembe ötlött egy gondolat: »Dicsőíts engem!« Elkezdtem énekelni: »Hűséged végtelen, Atyám, nagy Isten! Minden nap új áldás árad reám …« Aztán így folytattam: »Légy nyugodt, én lelkem!« Majd más dicsőítő énekeket énekeltem az Egyetlennek, aki pontosan tudta, hol vagyok. Éreztem Isten jelenlétét, és hallottam, ahogy suttogja: »Bízz rám mindent!« Ekkor el tudtam engedni mindent: »Legyen meg a te akaratod, Uram!« Órákkal később egy mentőcsapat leereszkedett a liftaknán át, biztonságban kiemeltek és kórházba szállítottak. A feleségem már ott várt. »Azt hittem, meghaltál« – mondta. »Én is azt hittem« – suttogtam. Így is történt volna, ha nem lett volna velem valami azon a sötét helyen: a hitem – élőbben, mint valaha!”
- Ki volt a hibás azért, hogy a helikopter pilótája nem találta meg őket elsőre? - merült fel bennem a kérdés. - Talán a pilóta volt ügyetlen, talán a sebesültek nem kiabáltak eléggé?
- Nem. Senki nem volt hibás. Egyszerűen nem volt kész a helyzet - jött a válasz. - Ha rögtön ki lettek volna mentve, nem kezdte el volna dicsőíteni Istent a segélyszervezet munkatársa.
Megkaptam a kérdésemre a választ: senki nem hibás azért, hogy nem találtam eddig munkát. Ha annak idején elkezdek Szabadkán dolgozni, és nem követem Isten vezetését, miszerint tovább kell tanulnom Budapesten, akkor eladtam volna a karrierért a lelkiismereti békémet. Ennek később végzetes következményei is lettek volna, amit itt most nem részletezek.
A történet másik tanulsága az volt, hogy a munkás elkezdte dicsőíteni Istent attól függetlenül, hogy nem volt előrelépés. Ezt alkalmazva a saját életemben, én is elkezdtem dicsőíteni Istent és hálát adni. Bár ez nem adott azonnali változást a munkakeresés területén, viszont rendbe hozta a hangulatomat, és nem kellett annyit a depressziós gondolatokkal küzdenem. Pál és Silás is akkor kezdték el dicsőíteni Istent, amikor a börtön legmélyén, a sötétben kalodába voltak szorítva (Apcsel 16:18-31). A Bibliában több eset is van, amikor a hívők emberileg rendkívül kedvezőtlen állapotok között is dicsérik Istent.
„Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lesz gyümölcs, hiányzik az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget. Kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni fogok az ÚRban, és vigadok szabadító Istenemben.” (Habakuk 3:17-18)
„Az ÚR arca előtt fogok járni az élők földén. Hittem, azért szóltam; noha igen megalázott voltam.” (Zsoltárok 116:9-10)
Tanulságok számomra a történetből:
1. Nem kell mindig hibást keresni.
2. Ha valamilyen vád ér, Istent kérjem meg, hogy válaszoljon a vádra.
3. Ha valamit Isten mond, ott nincs fellebbezés.
4. A völgyben is lehet Istent dicsőíteni, nem csak a csúcson.
Palics, 2019 szeptembere
Bessenyei Szilárd