Ahogy korábban részleteztem, munkakeresésem során két kudarcos hónapot hagytam magam mögött. Azok a cégek, ahol volt némi remény az elhelyezkedésre, a második vagy a harmadik kör után egyértelmű visszajelzés nélkül, vagy a “majd jelentkezünk” ígérettel hagytak bizonytalanságban. Elmentem a műegyetemi őszi állásbörzére. Útközben kaptam néhány vádló gondolatot, hogy amit teszek, emberi erőlködés csupán. Ott a helyszínen viszont váratlanul találkoztam egy kedves barátommal, s ez meggyőzött, hogy Isten akaratában járok. Az eseményen átadtam az önéletrajzomat több mint tíz, előre kiszemelt cégnek.
Az úton hazafelé üzenet érkezett egy svájci barátomtól a munkakereséssel kapcsolatban. Rám gondolt, amikor meglátott egy londoni lehetőséget, ahol juniortól szeniorig minden típusú mérnök jelentkezhet. Az önéletrajzomat a barátom elküldte a cég vezetőjének, aki pár órán belül írt nekem egy emailt, “potenciális munkaajánlat” címmel. A levélben bemutatkozott és megkérdezte, hogy Londonba lakom-e. Annyit feleltem, hogy nem, de ha ajánlatot kapok, akkor rögtön elköltözöm oda. Ő erre azt válaszolta, hogy rendben, majd megbeszéltünk egy hétfői időpontot.
Vasárnap olvastam az Apostolok cselekedetét, és megakadt a szemem a következő igén: “Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé.” (Apcsel 4:11)
- Jézust az emberek megvetették, de Istennél ez becses és kiválasztott kő (1 Péter 2:4). Isten pontosan arra a kőre épített, ami senkinek nem kellett. Hát úgy tűnik, én is megvetett kő vagyok - gondoltam magamban -, egyik helyről rúgtak a másikra. Az igevers alapján ennek ellenére az Úr számára becses vagyok.
Másnap, az interjú napján, ez az ige szólt hozzám: “Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.” (Zsolt 102:14) A két bibliavers alapján felcsillant a remény, hogy Istennél becses vagyok, és eljött a megszabott idő, hogy könyörüljön rajtam.
Azonban megint csalódtam. Megbeszélés helyett a cégvezető levelet írt, kérve, halasszuk el a találkozót, mivel ő olyan mérnököt keres, aki Londonban lakik. Majd ha később terjeszkedik a vállalat, akkor talán újból aktuális lesz az interjú. Annyit feleltem, rábízom, majd megkérdeztem, hogy segítene-e az, ha időközben elköltöznék Londonba. A levelezést azzal zárta le, hogy most semmit nem tud megígérni, a döntés rajtam áll.
- Még egy kudarc? De akkor miért adott Isten ilyen értelmű igéket? - kérdeztem magamban összezavarodottan. - Ezt most már végképp nem értem.
Csak ültem és megpróbáltam feldolgozni az eseményeket, hogy valami tanulságot levonjak belőlük. Aztán azt kértem, hogy ha az Úr akarata, hogy Londonba menjek, akkor adjon egy megerősítő jelet, amit én nem tudok befolyásolni.
Másnap egy Angliában élő hittestvérem szakdolgozatát néztük át közösen. Ez önmagában nem volt jel, mivel folyamatosan tartottam ottani keresztényekkel kapcsolatot. Amikor elkezdtünk beszélgetni, egyszer csak rákérdezett, nem akarok-e Londonba utazni. Neki már vasárnap óta a szívén volt, hogy ezt megkérdezze tőlem. Annyit feleltem, hogy már néztem repülőjegyet, viszont még nem döntöttem. Számomra ez egy megerősítő jel volt, de nem elég, hogy megkockáztassak egy repülőutat. Mivel a budapesti állásbörzéről több cég felkeresett, így a magyarországi lehetőségek biztosabbnak tűntek.
Szerda hajnalban felébredtem, és nem tudtam visszaaludni. Nyugtalan voltam, kavarogtak bennem a közelmúlt eseményei.
- Azért nem mégy ki Londonba, mert félsz - jött egy gondolat.
- Igen. Ha kimennék, “égetném” a pénzemet egy bizonytalan lehetőség miatt - válaszoltam magamban.
- Ha nem utazol el, akkor a félelem miatt elásod a talentumodat (Máté 25:25).
Amikor megértettem, hogy a hitbeli növekedésemről van szó, onnantól nem volt többé kérdés, elutazom-e. Aznap egyeztettem a többiekkel, és két nap múlva repültem Londonba. Azt nem tudtam, mi lesz, csak annyit, hogy ez a következő lépés számomra.
“Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül.” (Róma 10:11)
“Ki mindent szent kezébe tett az nem fövényre épített” - részlet a „Ki Istenének átad mindent” című keresztén énekből.
Tanulságok számomra a történetből:
- Attól, hogy emberektől megvetett vagyok, Istennél becses lehetek (1 Péter 2:4).
- Félelem miatt el lehet ásni az Istentől kapott képességet, vagyis talentumot (Máté 25:25).
- A meghátrálás azt is jelenti, hogy leállunk a hitbeli növekedéssel vagyis a futással (Zsid 12:1).
- Isten csak egy lépést mutat előre.
Palics, 2019 októbere
Bessenyei Szilárd