Tapasztalatok Istennel

Budapestre való felköltözésem után akartam venni magamnak egy irodai széket. Mivel sokat ülök, ez egy fontos kellék számomra. Egy komoly széket akartam, jobbat, mint az otthoni, és olyat, amit megcsodálnak majd a többiek. Heteken keresztül nézegettem a székeket, olvasgattam a véleményeket, melyiknek mi az előnye, hátránya. Ki is választottam magamnak egyet. Az egyik üzletben kipróbáltam egy hasonlót, de megállapítottam, hogy nem nagy szám, nem érdemes megvennem. Ahogy tovább kutattam az interneten, megláttam, hogy egy drágább székre 30 %-os leárazás van. Gondoltam, ha már széket keresek és ekkora akció van rá, biztosan Isten rendelte ki nekem. Az üzletben nem volt lehetőség előre kipróbálni, de volt két hetes visszaváltási lehetőség. Gondoltam, belevágok majd, mert az interneten jó véleményeket olvastam. Másnap felhívtam a boltot és megrendeltem a terméket. Eldöntöttem, hogy hétfőn elmegyek átvenni a csomagot. Mikor hazaértem a munkahelyemről, észrevettem, hogy elromlott a lift, ami n

2009 elején kezdtem el kickboxolni, melyet majdnem három évig űztem. Körülbelül két év után, az egyik edzésen megsérültem. Másnaptól éreztem, hogy nem stabil a jobb lábam. Emiatt csak térdszorítóval tudtam edzeni, és a legtöbb alkalommal nem rúgtam, hanem csak boxoltam. Több mint félév múlva Isten rávezetett, hogy abbahagyjam a kikboxot. Rákerestem az interneten, és arra jutottam, hogy ínszalagnyúlásom lehet. Általában focistáknál fordul elő, amikor rúgás közben kifordul a térdük. Az én esetem valamennyivel könnyebb volt, mivel a térdem nem ment ki teljesen a helyéből, viszont azt éreztem, hogy meglazult. Többen mondták, nem kell ebből nagy ügyet csinálni, magától megerősödik majd a térdem. Ennek ellenére a következő két vagy két és fél évben semmit sem javult az állapotom. Amikor térdszorító nélkül edzettem, másnap már éreztem a negatív hatását. Egy idő után “megszoktam” a sérülést, és nem imádkoztam aktívan a gyógyulásért. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy kinyújtott lábbal ülök, me

2017 novemberében budapesti munkakeresésem során volt egy hetem, amikor minden nap állásinterjúra mentem. Készítettem egy naptárt, ahova beírtam az előre megbeszélt időpontokat. Az ütemterv szerint a keddi napon az A. céghez voltam hivatalos, szerdán pedig a B. és T. céghez. Az A. cég egy világszínvonalú vállalat, jó fizetéssel és körülbelül 8 perc sétára az akkori lakásomtól. Itt mindenféleképpen szerencsét akartam próbálni. Elérkezett a hétfő este, megnéztem részletesebben a meghívót az A. cégbe. Láttam, hogy 2017.11.08-án, 10:30-ra kell mennem. Azon elmélkedtem éppen, hogyan is fog lefolyni a következő napi interjú, s ekkor megszólalt bennem a büszkeség: - Az A. céghez mégy meghallgatásra. Mit fognak szólni a szabadkai kollégák, ha ezt meghallják? Biztosan el fognak csodálkozni! Ismertem a Példabeszédek 18:12 versét, mely szerint „ Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos ”. Ellenálltam ennek a hangnak, és megaláztam magamat Isten előtt. Kérte

Megtérésem előtt komoly számítógépjáték-függő voltam. Ötödikbe jártam, amikor a szüleim számítógépet vettek. Ezzel új korszak kezdődött az életemben. Testvéreimmel elég gyorsan függőké váltunk, ezt anyukám azzal próbálta mérsékelni, hogy korlátozta az időt, amikor játszhattunk. Azok voltak a kedvenc napjaim, amikor a szüleim elmentek otthonról, és megengedték az egész napi játékot. Képernyő előtt vagy gondolatban mindig igyekeztem minél több időt a virtuális világban tölteni. Egyik nyáron azt terveltem ki, hogy a játékomat késő estére időzítem. Arra számítottam, hogy ha a szüleim már elmennek aludni, annyit játszom, amennyit akarok. Kezdetben apám haragudott az éjszakázásért, de egy idő után rám hagyta. Ettől fogva, amikor nem volt úszóedzésem, egy átlagos napom úgy nézett ki, hogy délután felkeltem, ettem, végignéztem az öcsém játékát, elintéztem pár dolgot, majd késő este nekiálltam játszani, sokszor reggelig. Egyszer megkérdezte tőlem az egyik tanárom, hogy miért vagyok játékfü

Éjjel váratlanul felébresztett az egyik gyerekünk: – Mama, nagyon félek! Iszonyú hányingerem van! Nem tudok elaludni… Biztos, hogy holnap nem fogom bírni a munkát… Gyenge vagyok, és ez most ki fog derülni! Így nem tudom rendezni a tartozásomat sem… Nagyon félek! – Ahogy elmondta e szavakat, engem is szinte tapintható félelem borított el. Csak két dolgot tudtam hirtelenjében kinyögni: – Igyál egy kis citromlevet, attól megnyugszik a gyomrod! Emlékezz az igére: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak, te pedig áldasz engem!” – Érdekes módon hihetetlen gyengeség és fizikai rosszullét fogott el. Azt már egyébként többször megfigyeltem, hogy az éjszaka rossz tanácsadó. Annyira kilátástalannak és sötétnek tűnt minden, és most olyan balesetveszélyesnek látszott az erdei munka, amire a gyerekek vállalkoztak (mert más nem adódott), hogy elszorult tőle a szívem. Halkan fölkeltem, a fiam már visszafeküdt, én meg járkáltam a házban, mint egy kísértet és imádkoztam: – Kér

Meghalt az édesanyám. Ez nem egyedi vagy különleges tapasztalat, előbb-utóbb mindenkinek át kell élnie. Vannak azonban a fájdalom és a szenvedés mellett rendkívül bátorító részletei is a történetnek, amiért talán érdemes megosztanom. Áldott az Úr, mert olyan embert adott szülőmül, aki – mint mindenki – sokat tévedett és vétkezett, de képes volt alázatosan bocsánatot kérni! Áldott az Úr, mert láthattam, ahogyan a szenvedés Jézus hasonlatosságára csiszolja! Áldott az Úr, mert lehetőséget adott a hittel és várakozással teljes búcsúzásra! Áldott az Úr, hogy az a kislány, aki az anyukám volt, bár egész életében a megalázottak és megszomorítottak közé tartozott, mégis gazdag ajándékot nyert Jézus szeretetében! Áldott az Úr, hogy e szeretetet továbbadta nemcsak nekünk, de annak idején kis tanítványainak is! Áldott az Úr az Ő szent szavaiért, amelyekkel végigkísérte lépteit, az elsőtől az utolsóig! Áldott az Úr, hogy azon a hajnalon is szólt, amikor megvált tőlünk: Aki a Felségesnek rejtekébe

Egyik nap az Úr dolgairól, kegyelméről és áldásairól beszélgettünk az öcsémmel telefonon – és utólag hozzáteszem az igét: „Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv íratott ő előtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az ő nevét.” (Mal 3:16) Mint kiderült, mindketten imádkoztunk, miután letettük a mobilt, és pár perc múlva a következő sms-kaptam tőle: „Drágám! Ahogy befejeztük a beszélgetést, felnéztem a szürke égre. Egy gyönyörű szivárványt láttam! ’Én meghallgattalak benneteket!’ – így szól az Úr.” Önkéntelenül odaléptem én is az ablakhoz és azt láttam, amit ő: élénk színekben ragyogó ívet a felhők szürke hátterén… Meg kell jegyeznem, fizikailag több száz kilométer választott el minket egymástól. Azonnal visszahívtam, mert nem volt türelmem bepötyögni a mondanivalómat, ami hirtelen eszembe jutott: - Képzeld, erről nem is tudsz, de imádkoztam már régebben azért, hogy ha lehetséges, az Úr Jézus adjon mindkettőnknek egyszerr