Budapestre való felköltözésem után akartam venni magamnak egy irodai széket. Mivel sokat ülök, ez egy fontos kellék számomra. Egy komoly széket akartam, jobbat, mint az otthoni, és olyat, amit megcsodálnak majd a többiek.
Heteken keresztül nézegettem a székeket, olvasgattam a véleményeket, melyiknek mi az előnye, hátránya. Ki is választottam magamnak egyet. Az egyik üzletben kipróbáltam egy hasonlót, de megállapítottam, hogy nem nagy szám, nem érdemes megvennem. Ahogy tovább kutattam az interneten, megláttam, hogy egy drágább székre 30 %-os leárazás van. Gondoltam, ha már széket keresek és ekkora akció van rá, biztosan Isten rendelte ki nekem. Az üzletben nem volt lehetőség előre kipróbálni, de volt két hetes visszaváltási lehetőség. Gondoltam, belevágok majd, mert az interneten jó véleményeket olvastam. Másnap felhívtam a boltot és megrendeltem a terméket.
Eldöntöttem, hogy hétfőn elmegyek átvenni a csomagot. Mikor hazaértem a munkahelyemről, észrevettem, hogy elromlott a lift, ami nem volt egy szokványos jelenség. Az ötödik emeleten laktunk, ezért ez jócskán megnehezítette a dolgom. Indíttatást éreztem, hogy megkérjem a lakótársamat, segítsen majd felvinni a széket. „Minek? Múltkor is haza tudtam szállítani a széket egyedül” - jött a gondolat. De mivel rájöttem, hogy ez a reakció büszkeségből fakadt, megaláztam magam Isten előtt, és megkértem a fiút, hogy segítsen.
Elindultam egyedül. Körülbelül 15 perc séta és 15 perc villamosozásra volt tőlem az üzlet. Fizetés után lerakták elém a csomagot, ami összesen 27,5 kilogrammot nyomott.
- Remélem autóval jött! - mondta az eladó.
- Nem, hanem villamossal! - feleltem könnyedén.
- Az igen, sok szerencsét!
Fel is vettem a csomagot és megindultam hazafelé. A nagy lelkesedés és erő körülbelül 150 méterig tartott. Utána le kellett raknom, mert nem tudtam tovább vinni. Ahogy álldogáltam ott a nagy dobozzal, odajött hozzám egy kedves hölgy és megkérdezte, segíthet-e. Akkor igazán jól jött a segítség, együtt el is vittük a villamosmegállóig. Megvárta velem a következő járatot és segített felrakni a csomagot. Útközben gyűjtöttem némi energiát, és a megálló után tovább araszolgattam hazafelé. Körülbelül 20 méterenként meg kellett állnom pihenni. Megpróbáltam minden alkalommal feltenni a csomagot valamilyen út melletti korlátra, hogy ne kelljen ismét felemelni. Az utolsó pár méteren ismét egy kedves fiatal segített a terhet vinni, a házon belül pedig a lakótársam. Összeszerelés közben derült ki, hogy nem kaptam csavarokat. Jeleztem az üzletnek a problémát, péntekre itt voltak a hiányzó alkatrészek. Ezúttal tényleg sikerült összeraknom, és arra gondoltam, milyen szerencsés voltam, hogy egy ilyen széket ilyen olcsón megkaptam. Pár nap után megváltozott a véleményem. Egy bizonyos ideje hála Istennek nem volt problémám a derékfájással, de most újból jelentkezett.
A vásárlást követő csütörtök este végül eldöntöttem, hogy visszaviszem. Megaláztam magamat Isten előtt, kértem a segítségét és kegyelmét. Kiszámítottam, hogy kétszer kell fordulnom ahhoz, hogy minden alkatrészt el tudjak szállítani, ezért előbb eljöttem a munkahelyemről. Útközben esni kezdett a hó. Annak örültem, hogy legalább a lift működött aznap. Kedves lakótársam ezúttal is felajánlotta segítségét. A széket nem lehetett teljesen szétszedni, így nem fért bele a dobozba. Én vittem a dobozt, a többit pedig a másik fiú. A lift többszöri próbálkozásunkra sem érkezett meg. Megindultunk végül gyalog az ötödikről. A földszinten kiderült, valaki nem csukta be a liftajtót. Nem haragudtam a helyzetért, inkább kértem Istent, segítsen, hogy még zárás előtt célhoz érjünk.
A villamos már a megállóban volt. Gondoltam, a nehezén túl vagyunk. A vezető azonban csak három perccel az indulási időpont után érkezett, ráadásul még jó pár percet vártunk, mire tényleg elindultunk. Én csak nézegettem az órámat, és a Róma 10:11-re emlékeztettem magam: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” A Jakab 4:6 is eszembe jutott: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja”. Számomra ezt azt jelentette, hogy mivel megaláztam magamat az Úr előtt (elismertem, hogy szükségem van a segítségére), ezért az Ő kegyelmében reménykedhetek.
Amikor végre elindult a villamos, csak elméleti esélyünk maradt, hogy zárás előtt odaérünk. 200 méter után három percet álltunk. Kiderült, hogy egy zöldséges autó éppen elkezdett parkolni, és nem látta, hogy jön a villamos. A zárás időpontja után szálltunk le a villamosról. A hóesésben megkerestük az üzletet, ami még Isten kegyelméből nyitva volt! A reklamációs pultnál megvizsgálták, sérült-e a szék, és azt ígérték, pár héten belül visszaküldik a pénzt. Hálás voltam Istennek, hogy megkegyelmezett, és beváltotta az ígéretét: nem hagyott megszégyenülni.
Tanulságok számomra a történetből:
Heteken keresztül nézegettem a székeket, olvasgattam a véleményeket, melyiknek mi az előnye, hátránya. Ki is választottam magamnak egyet. Az egyik üzletben kipróbáltam egy hasonlót, de megállapítottam, hogy nem nagy szám, nem érdemes megvennem. Ahogy tovább kutattam az interneten, megláttam, hogy egy drágább székre 30 %-os leárazás van. Gondoltam, ha már széket keresek és ekkora akció van rá, biztosan Isten rendelte ki nekem. Az üzletben nem volt lehetőség előre kipróbálni, de volt két hetes visszaváltási lehetőség. Gondoltam, belevágok majd, mert az interneten jó véleményeket olvastam. Másnap felhívtam a boltot és megrendeltem a terméket.
Eldöntöttem, hogy hétfőn elmegyek átvenni a csomagot. Mikor hazaértem a munkahelyemről, észrevettem, hogy elromlott a lift, ami nem volt egy szokványos jelenség. Az ötödik emeleten laktunk, ezért ez jócskán megnehezítette a dolgom. Indíttatást éreztem, hogy megkérjem a lakótársamat, segítsen majd felvinni a széket. „Minek? Múltkor is haza tudtam szállítani a széket egyedül” - jött a gondolat. De mivel rájöttem, hogy ez a reakció büszkeségből fakadt, megaláztam magam Isten előtt, és megkértem a fiút, hogy segítsen.
Elindultam egyedül. Körülbelül 15 perc séta és 15 perc villamosozásra volt tőlem az üzlet. Fizetés után lerakták elém a csomagot, ami összesen 27,5 kilogrammot nyomott.
- Remélem autóval jött! - mondta az eladó.
- Nem, hanem villamossal! - feleltem könnyedén.
- Az igen, sok szerencsét!
Fel is vettem a csomagot és megindultam hazafelé. A nagy lelkesedés és erő körülbelül 150 méterig tartott. Utána le kellett raknom, mert nem tudtam tovább vinni. Ahogy álldogáltam ott a nagy dobozzal, odajött hozzám egy kedves hölgy és megkérdezte, segíthet-e. Akkor igazán jól jött a segítség, együtt el is vittük a villamosmegállóig. Megvárta velem a következő járatot és segített felrakni a csomagot. Útközben gyűjtöttem némi energiát, és a megálló után tovább araszolgattam hazafelé. Körülbelül 20 méterenként meg kellett állnom pihenni. Megpróbáltam minden alkalommal feltenni a csomagot valamilyen út melletti korlátra, hogy ne kelljen ismét felemelni. Az utolsó pár méteren ismét egy kedves fiatal segített a terhet vinni, a házon belül pedig a lakótársam. Összeszerelés közben derült ki, hogy nem kaptam csavarokat. Jeleztem az üzletnek a problémát, péntekre itt voltak a hiányzó alkatrészek. Ezúttal tényleg sikerült összeraknom, és arra gondoltam, milyen szerencsés voltam, hogy egy ilyen széket ilyen olcsón megkaptam. Pár nap után megváltozott a véleményem. Egy bizonyos ideje hála Istennek nem volt problémám a derékfájással, de most újból jelentkezett.
A vásárlást követő csütörtök este végül eldöntöttem, hogy visszaviszem. Megaláztam magamat Isten előtt, kértem a segítségét és kegyelmét. Kiszámítottam, hogy kétszer kell fordulnom ahhoz, hogy minden alkatrészt el tudjak szállítani, ezért előbb eljöttem a munkahelyemről. Útközben esni kezdett a hó. Annak örültem, hogy legalább a lift működött aznap. Kedves lakótársam ezúttal is felajánlotta segítségét. A széket nem lehetett teljesen szétszedni, így nem fért bele a dobozba. Én vittem a dobozt, a többit pedig a másik fiú. A lift többszöri próbálkozásunkra sem érkezett meg. Megindultunk végül gyalog az ötödikről. A földszinten kiderült, valaki nem csukta be a liftajtót. Nem haragudtam a helyzetért, inkább kértem Istent, segítsen, hogy még zárás előtt célhoz érjünk.
A villamos már a megállóban volt. Gondoltam, a nehezén túl vagyunk. A vezető azonban csak három perccel az indulási időpont után érkezett, ráadásul még jó pár percet vártunk, mire tényleg elindultunk. Én csak nézegettem az órámat, és a Róma 10:11-re emlékeztettem magam: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” A Jakab 4:6 is eszembe jutott: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja”. Számomra ezt azt jelentette, hogy mivel megaláztam magamat az Úr előtt (elismertem, hogy szükségem van a segítségére), ezért az Ő kegyelmében reménykedhetek.
Amikor végre elindult a villamos, csak elméleti esélyünk maradt, hogy zárás előtt odaérünk. 200 méter után három percet álltunk. Kiderült, hogy egy zöldséges autó éppen elkezdett parkolni, és nem látta, hogy jön a villamos. A zárás időpontja után szálltunk le a villamosról. A hóesésben megkerestük az üzletet, ami még Isten kegyelméből nyitva volt! A reklamációs pultnál megvizsgálták, sérült-e a szék, és azt ígérték, pár héten belül visszaküldik a pénzt. Hálás voltam Istennek, hogy megkegyelmezett, és beváltotta az ígéretét: nem hagyott megszégyenülni.
Tanulságok számomra a történetből:
- Mielőtt döntök egy ügyben, érdemes átgondolnom, mi a valódi indítékom.
- Attól, hogy találok egy éppen akciós terméket, kiváló paraméterekkel, még nem biztos, hogy Isten akarata a vásárlás.
- Ha úgy megyek bele a próbába, hogy “ez menni fog saját erőből”, akkor bukás előtt állok. (Péld 16:18, Jak 4:6). Esetemben ez a szék hazaszállítása volt.
- Attól, hogy valami összejön, nem biztos, hogy Isten akarata. Ez esetemben a székvásárlás.
- Attól, hogy vannak akadályozó tényezők, nem biztos, hogy nem Isten akarata. Ez esetemben a szék visszaváltása.
- Ha megalázom magamat Isten előtt a Róma 10:11 és Jakab 4:6 alapján, kegyelmében reménykedhetem.
Budapest, 2017.11.12
Bessenyei Szilárd
Bessenyei Szilárd