Meghalt az édesanyám. Ez nem egyedi vagy különleges tapasztalat, előbb-utóbb mindenkinek át kell élnie. Vannak azonban a fájdalom és a szenvedés mellett rendkívül bátorító részletei is a történetnek, amiért talán érdemes megosztanom. Áldott az Úr, mert olyan embert adott szülőmül, aki – mint mindenki – sokat tévedett és vétkezett, de képes volt alázatosan bocsánatot kérni! Áldott az Úr, mert láthattam, ahogyan a szenvedés Jézus hasonlatosságára csiszolja! Áldott az Úr, mert lehetőséget adott a hittel és várakozással teljes búcsúzásra! Áldott az Úr, hogy az a kislány, aki az anyukám volt, bár egész életében a megalázottak és megszomorítottak közé tartozott, mégis gazdag ajándékot nyert Jézus szeretetében! Áldott az Úr, hogy e szeretetet továbbadta nemcsak nekünk, de annak idején kis tanítványainak is! Áldott az Úr az Ő szent szavaiért, amelyekkel végigkísérte lépteit, az elsőtől az utolsóig! Áldott az Úr, hogy azon a hajnalon is szólt, amikor megvált tőlünk: Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az. (Zsolt 91:1) Megértettem a csodát, hogy aki e földi létben Ővele járt, az a feltámadásig Nála van elrejtve, hogy majd megláthassuk egymást szépségben és dicsőségben!
Halála után pár órával találtunk egy kis cédulát a táskájában, amit mama húsz évvel ezelőtt írt: „Drágáim! Ha elmennék, megtiltom, hogy szomorkodjatok! Semmiféle temetés vagy ceremónia ne legyen, csak szórjátok hamvaimat a folyóba! A kicsikre vigyázzatok! A mennyben várlak titeket!”
Halála után pár órával találtunk egy kis cédulát a táskájában, amit mama húsz évvel ezelőtt írt: „Drágáim! Ha elmennék, megtiltom, hogy szomorkodjatok! Semmiféle temetés vagy ceremónia ne legyen, csak szórjátok hamvaimat a folyóba! A kicsikre vigyázzatok! A mennyben várlak titeket!”
(2015 ősze)
Barati Lilla