1.
Egyik este legkisebb lányunkat erős fejfájás gyötörte. Először arra gondoltunk, hogy a kirándulás következménye, mert fiatalabb koromban én is gyakran tapasztaltam, hogy az éles, tiszta „hegyi levegőről” hazatérve nagyon megfájdult a fejem. Ezért nem is tulajdonítottunk nagy jelentőséget neki, de egy kis idő múlva már le kellett feküdnie.
Letérdeltem mellé, és imádkoztam a gyógyulásáért. A központi ige számomra ez volt: „az Ő sebeivel gyógyultunk meg”. Megnyugodva és hálás szívvel keltem fel és mellőle és végeztem tovább a dolgaimat. Többször is megsimogattam, és ránéztem, egyszer csak azt látom, hogy folynak a könnyei. Nagyon elkeseredtem, és magamban felsóhajtottam, hogy mennyire hitetlen vagyok, még „egy vacak fejfájás” is meghaladja a Jézus szeretetébe vetett hitemet, de ő így szólt: – Ne félj, jó dolog miatt sírok! – Kellett egy kis idő, mire csillapodott, és ekkor a következőt mesélte: -–Mama, remélem, nem csak képzelődés volt, de úgy éreztem, hogy itt voltak az angyalok! Az ágyam mellett álltak és közben valami nagyon jó érzés öntött el. Eszembe jutott az ige, hogy „angyalainak parancsolt felőled…”
Bár nem múlt el teljesen, de jelentősen enyhült a fájdalma, nem kellett gyógyszert bevennie, és nyugodtan el tudott aludni. Milyen nagy az Úr szeretete gyermekei iránt!
2.
Kisebbik fiunk elesett a focipályán és erősen megütötte a vállát.
Másnap az úszóedzést félbe kellett szakítania, mert egy idő után egyszerűen nem tudta felemelni a karját. Következő este ismét elment edzésre, de meglehetősen mérges volt ránk „kegyetlenségünk” miatt: hogyan is küldhetjük megint szenvedni ilyen állapotban?! Szégyenszemre majd megint ki kell jönnie a medencéből.
Az édesapja elvitte a buszhoz, én pedig elmentem futni és – szokás szerint – imádkozni kezdtem. Többek között Barniért is könyörögtem, hogy tegyen Urunk csodát érte, múljon el a fájdalma. Hirtelen láttam őt magam előtt a medencében, de nem is tudtam hirtelen, melyik karja fáj. Kértem az Atyát, hogy árassza ki rá gyógyító erejét. Úgy láttam, mintha valami folyékony, aranyszínű anyag terülne szét a vállain, és nagy öröm fogta el a szívemet. Tudtam, hogy nem kellett félbehagynia az úszást. Amikor hazajött, ez volt az első kérdése: - Mama, te imádkoztál értem?! Edzés közben rendbejött a vállam, végigúsztam a távokat!
3.
Tudomásomra jutott egy kedves, ismerős hölgy betegsége még a nyár elején. Lelki bajok gyötörték, nem lehetett sem meglátogatni, sem felhívni. Őszintén szólva, többször megfeledkeztem erről, mert nem is találkoztunk túl sokszor eddig, de aztán egy szakmai probléma miatt eljutott hozzám a telefonszáma is, amelyet továbbítottam egy harmadik személynek. Talán ekkor volt először, hogy megszólalt bennem egy hang: „Imádkozz B.-ért!” – megtettem, de újra megfeledkeztem róla. Ezt most már nagyon szégyellem. Valahogyan azonban Isten mégis újra eszembe juttatta, sőt, kedves arca is megjelent előttem, úgy, mint aki nagyon szenved. Ettől fogva lelkiismeret-furdalással is terhelten, buzgón imádkozni kezdtem érte; őszinte részvéttel szerettem volna, ha megszabadul és mosolyogni tud. Egyik napon olvastam egy olyan igét, amellyel kapcsolatban megszólalt bennem a hang: - Küldd el B-nek! – Rögtön vitatkozni kezdtem: – De Uram, azt sem tudom, mit fog szólni hozzá?! – Küldd el B.-nek! – mivel megvolt a száma, sms-ben elküldtem az igeverset. Ez többször is megismétlődött, mindig elfogott a kétely, gyötrődtem, hogy kell-e ezt tennem, de mégis kényszert éreztem. Sőt, amikor fél napig is halogattam a dolgot, újra és újra visszatért a parancs: – Küldd el neki! – Végül feladtam a vitatkozást és elküldtem azokat a verseket, amelyek különösen bátorítóak voltak és Isten gyöngéd szeretetét hirdették. Meglehetősen nagy késésekkel, de mindig jött egy rövid válasz: – Köszönöm! – Az elsőnél némileg megnyugodtam, hogy nem elutasítás részéről a válasz. Mindenesetre tudatában voltam annak, hogy ő nem tudja, kitől kapja ezeket az üzeneteket. Tovább imádkoztam érte, erősen reménykedve gyógyulásában.
Ősz elején egyszer egy ismeretlen számról hívtak, gondolkodtam, felvegyem-e. Végül megtettem. Bemutatkozott és megkérdezte, ki vagyok. B. volt, akit az Úr a szívembe írt. Azt mondta, már dolgozik, és elég erősnek érzi már magát, hogy érdekelje és megtudja, ki támogatta a nehéz időkben. Azt mondta, csodaként élte meg, hogy titokzatos módon mindig a legmélyebb pontokon jelezte a telefonja, hogy sms-e érkezett, amelyek lelkileg felemelték, megerősítették. Az utolsót munkába állása első napján kapta. Ha jól emlékszem, azt mondta, ez a dolog még jobban megerősítette őt abban, hogy van Valaki, aki személyesen törődik vele. Igen, Atyánk hajszálainkat is számon tartja, sőt: „erős Ő, megtart, örvendez rajtad szerelmében!”
(2014. október)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése