"Engem az Úr meggyógyított!"

(hangfelvételről)

2016 májusában az éjszakai órákban szívinfarktust kaptam. Miután észleltem a bajt, öt percet vártam, és szóltam a fiamnak, hogy vigyen be gyorsan az ügyeletre autóval. Tisztán éreztem és tudtam, hogy milyen baj történt.
Bementünk a kunszentmiklósi ügyeletre. Ott EKG-t csináltak, hogy az ügyeletes orvos meggyőződjön róla, valóban infarktusom van-e. Sajnos a gyanú beigazolódott. Rohammentőt hívtak. Időközben próbáltak vénát szúrni, hogy a kellő gyógyszereket közvetlenül be tudják juttatni a szervezetbe. Körülbelül egy órán keresztül próbálkoztak, de nem sikerült. Annyira mélyen vannak a vénáim, az orvos pedig fiatal volt (talán nem régen kezdhette a pályafutását), és nem tudott rajtam vénát szúrni. Egy órán keresztül próbálkoztak több ponton is, a lábfejemben, az ujjaim között, az alkaromban, a hajlatban, ahol általában szokták, de sikertelenül. A mentősök odaszóltak az ügyeletes orvosnak, igazolja vissza, hogy biztosan szívinfarktust kaptam-e, mert több sürgős esetük is van, és inkább oda mennének, ha ez nem annyira komoly. Újra csináltak EKG-t, és újra ugyanaz az eredmény született. Akkor elindult értem egy rohammentő, de nem volt benne mentőorvos. Nagy nehezen, jó másfél óra elteltével megérkezett. Úgy beszélték meg, hogy a kecskeméti kórház felé félúton egy mentőorvos át fog szállni hozzánk egy másik mentőautóból. Ő aztán körülbelül 20 kilométer után, Szabadszállás környékén tudott hozzánk csatlakozni.
Éjjel egy óra körül beértünk Kecskemétre, a kórházba. Attól fogva, hogy észleltem a bajt, 2 óra 45 perc telt el addig, amíg a kellő beavatkozást elvégezték. Katéterrel bementek, és megszüntették a dugulást a koszorúérben. Ez az időablak azonban túlságosan nagy volt, és így károsodott a szívizom: nagy területen szívizomelhalás történt. A kórházi ápolás után majdnem egy hónapot Nagykőrösön töltöttem, a rehabilitáción. Az állapotom nem javult, a szívizomelhalás megmaradt.
Kontrollvizsgálatra először negyedév múlva, utána megint negyedév múlva, azután pedig félév múlva kellett mennem. Minden alkalommal rögzítették az adatokat, az állapotom változatlannak bizonyult. A szívizom el volt halva. A gyógyszereket módosították.
Közben megtértem, és elkezdtem gyülekezetbe járni. Ez a féléves vizsgálat időpontja körül történt. Három-négy hónapot jártam istentiszteletre, és változást éreztem az életemben. Az egyik alkalommal, egy vasárnapi istentiszteleti összejövetelen imádkoztam ezért a dologért. Két-három hét múlva lett volna az egy éves kontrollvizsgálat, és akkor késztetést éreztem rá, hogy imádkozzak a betegségemmel kapcsolatban. Ahogy imádkoztam, kellemes meleg érzés járta át a mellkasomat, és tudatosodott bennem, hogy valami szokatlan dolog történik. Nagyon-nagyon jó érzés töltött el, és éreztem, hogy valóságosan történt valami! Hitem volt benne, hogy a szívemnél elindult, megmozdult valami. Éreztem a gyógyulást! Hazafelé menet ezt el is mondtam a feleségemnek.
Három hét múlva jött a kontrollvizsgálat. (Január elején voltam először istentiszteleti alkalmon, eltelt három-négy hónap, és ezután három hét múlva jött az egy éves kontrollvizsgálat, május elején.) Terheléses vizsgálatra kellett mennem és szívultrahangra. Időpontom volt a kontrollvizsgálatra, de a doktornőnek még dolga akadt fönt az osztályon, így várnom kellett rá lent, a rendelőjében. Az asszisztensnője addig elvégezte az előírt vizsgálatokat. Vérnyomást mért, EKG-t készített.
Amikor a vérnyomásomat megmérte, azt mondta, hogy ez a vérnyomás tökéletes, cserélne velem. Ahogy ezt kimondta, végigszaladt rajtam a hideg, borzongott a hátam, de az örömtől. Mintha jelen lett volna még valaki más abban a helyiségben. Tudatosodott bennem, hogy a mai napon beigazolódik az, amit korábban éreztem.
Amikor megérkezett a doktornő, megnézte az adatokat. Ahogy az EKG-ra ránézett, azt mondta, változás történt. Valami változás történt, mert sokkal jobbak lettek az adatok. Azt mondta, nézzük meg a szívultrahangon, mi történt. Ahogy odatette a műszert a mellkasomra, az első érintésnél a műszeren már látta is. Az volt az első szava, hogy "na, már meg is találtuk!" Én rákérdeztem persze, hogy "mi az, doktornő?" És azt mondta, jó dolog történt, életre keltek azok az elhalt izmok. Bizonyságot kaptam arról, hogy csoda történt! Ami fél évig halott volt, az elkezdett újra működni és mozog!
Amikor a doktornő befejezte a vizsgálatot, rákérdeztem, hogy mégis mit gondol erről a dologról. Mi volt ennek fizikailag a lehetősége? Elmondta, hogy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon minimális az esély, hogy ennyi idő elteltével ez bekövetkezzen. Azt mondta, csoda, hogy ez így történt, ez nem egy hétköznapi fordulat.
Szívinfarktuson vagyok túl, és én nem vagyok beteg ember. Mindent el tudok végezni, úgy, mint bármikor előtte. Szívem szerint a gyógyszereket sem szedném, meg is van rá a hitem. Csak a gyerekek meg a feleségem azt mondják, ezt ne tegyem, egy korábbi tragikus eset miatt, ami a városunkban történt. Ha rajtam múlna, én egy szem gyógyszert sem vennék be, mert tudom, hogy meggyógyultam. Májusban megyek a második éves kontrollvizsgálatra, és ott konzultálni fogok ez ügyben a doktornővel, mert a legjobb hitem szerint nem kellene gyógyszert szednem. Engem az Úr meggyógyított!

Kunszentmiklós
Horváth Richárd,