Egyik alkalommal egy barátunknak meséltem a Jézussal szerzett
tapasztalataimról. Másfél órán át áradoztam.
Közben megérkeztem az óvodába a kislányomért. A kis csoporttársai, akik
eddig már oly sokszor láttak, és eddig a köszönésen túl mást nem is mondtak nekem,
most csodálkozó szemekkel néztek rám, és egyik a másik után mondta: „Milyen
szép vagy!” és „Annyira szép vagy!” Mikor hazaértem, akkor döbbentem rá, hogy
bizonyosan az előzőlegesen a Krisztusról való áradozásom miatt láttak ilyennek.
Ugyan ilyen eset történt a minap: a házunkban lakó idős
nénivel beszélgettem picit a folyosón, és bátorítottam, vigasztaltam Krisztus
szeretetével, igével is, amikor hirtelen furcsán nézett rám, és csodálkozó
tekintettel rázni kezdte a fejét: „Eddig is láttam, hogy szép kis asszonyka
vagy, de még sosem vettem észre, hogy ennyire nagyon szép vagy! Igen! Te
különösen szép vagy!” És közben a két tenyerében tartotta az arcom, úgy
„vizsgálgatott”. De én ekkor már tudtam, hogy igazából nem engem lát…J
A szívem pedig végtelen hálára indult, és dicsértem Istent, amiért
parányi eszköze lehetek, hogy az Ő Fia világíthasson!