Az Úr arra késztetett és hívott, hogy adjam fel a munkámat,
és Neki szolgáljak, „adakozzam az életemmel”! Bevallom, először aggodalom
töltött el, hogy egy fizetésből hogyan élünk majd meg, de a Lélek azonnal
elsöpörte ezt. A verebecskékről és a mező liliomáról gondot visel az Isten,
akkor mennyivel inkább rólunk! Képes mannát hullatni ma is, nem kételkedem ebben!
Miután felmondtam, hallottam, amint azt mondta Krisztus: „Most leszel a
tanítványom!” Tudtam, hogy szabaddá
lettem Benne, Általa, szabaddá arra, hogy Őt szolgáljam kötöttségek nélkül,
hogy csak Rá kelljen bíznom magam, és így vezethessen! Olyan tanítványa
lehetek, akit nap mint nap hívhat arra, amire szeretne. Olyan szerelemre
ébredtem a Vőlegény iránt, mint még soha! És ez a szerelem azóta is tart! Egy
aggodalmas gondolatom mégis volt a szívem mélyén: Hogyan tudunk majd adakozni,
segíteni a rászorulókon egy fizetésből?! De ezt igazából ki sem mondtam az
Úrnak, csak odabenn fogant meg ez a kérdés.
Pár nap múlva mennünk kellett valahová, és ott egy
jelentősebb összeg (a havi fizetésem kétharmada) hevert mindenféle pénztárca
vagy „nyom” nélkül. A furcsa az volt, hogy sem a férjem, sem a kislányom nem
látta, csak én. Illetve mire mi odaértünk erre a helyre, a szemben lévő
buszmegállóban már ott állt egy hölgy, régen felvehette volna, mielőtt mi odajöttünk
volna, de amikor én megálltam, és felvettem ezt az összeget, a hölgy még mindig
úgy tűnt, mint aki nem látja, mi történik. Aznap és napokkal később is
érdeklődtünk ott, hogy nem kereste -e valaki ezt a pénzt, de nemleges választ
kaptunk. Amikor hazaértünk, leborultam az Úr elé, és megkérdeztem, hogy mire véljük
ezt, és kértem, hogy mutassa meg. Mint
már máskor, most is késztetést éreztem, hogy nyissam meg az igét. Isten
egyenesen megmutatta, honnan és miért van ez a pénz: Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet,
bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne
kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az
Isten". Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét
kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek,
és bőségben éljetek minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: "Bőkezűen
osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké." Aki pedig magot ad a
magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és
megszaporítja "igazságotok gyümölcsét."(„2Korintus 9:6-10)
Szinte nem hittem a szememnek, hogy Isten a ki nem mondott gondolataimra ezúton
válaszolt, és megerősített nem csak abban, hogy mindig kipótolja majd azt,
amire szükségünk lesz a mindennapokban és az Ő szolgálatához, hanem abban is,
hogy fogunk tudni adakozni és segíteni azoknak, akiknek kell! Dicsőség az Isten
kimondhatatlan ajándékaiért, szeretetéért és gondviseléséért!